Gundel Takács Gábor úgy döntött, többet nem folytat párbeszédet közéleti témákban, ugyanis szerinte azokat nem lehet emberi hangnemben végigkommunikálni, és írni sem fog többet ilyesmiről.

Gundel Takács Gábor (Fotó: Olajos Piroska)
„Csak nagyon kevés másképpen gondolkodó emberrel sikerült kulturált keretek között eszmét cserélni. És ha ráadásul én magam közben elégek, és miattam a családomat éri támadás, akkor nem is éri meg. Úgy látszik, nem tudjuk megbeszélni egymással a dolgainkat – mondta a tévés a Szemlélek.net-nek adott interjújában. – Most úgy vagyok ezzel, hogy akkor kommunikáljunk olyan dolgokról, amik jók, értékesek. A saját jogait mindenki nagyon tudja, de az, hogy egy közösség részeként kötelességei is vannak az embernek, sokkal nehezebben megy. Együttműködőnek kellene lenni, és a felelősségről nem megfeledkezni.”
Az ATV Géniusz című műsorának házigazdája hozzátette, hogy a munkájának azon részeit, amik értéket képviselnek, viszont szeretné megtartani.