nlc.hu
Életmód
Miló Viki hónapok óta várja a kártérítést

Miló Viki hónapok óta várja a kártérítést: „Nem tudom, valaha visszakapom-e a pénzem”

Szélmalomharcnak tűnik.

Ahogy arról az nlc is beszámolt, Miló Viki nyár közepén Madridba utazott három kutyájával a 2020-as – korábban elmaradt – tenyésztői világbajnokságra. Az egykori ökölvívó nagyon várta már a vb-t, viszont az odavezető útja egészen drasztikusan alakult.

„Münchenig minden szuper volt. Amikor leszálltunk, már kiírták, hogy késik egy fél órát a gép. Majd fölszálltunk a gépre, azt hittük, hogy minden rendben lesz. Két és fél órát ültünk a gépen, a kutyákhoz hozzá sem lehetett nyúlni. Reggel 5 óra 40 perckor csekkoltunk be, és végül 18 óra 18 perckor regisztráltunk egy QR-kód alapján. Ugyanis amikor leszálltunk a repülőről Madridban, fél órát vártunk a csomagokért, és közölték, hogy nincsenek meg a csomagjaink, és kiraktak egy QR-kódot, hogy az alapján regisztráljunk. Jegyzőkönyvet nem vettek fel, senki nem állt velünk szóba. Valószínű, hogy jogi útra fogom terelni a dolgokat. Mert addig a kutyákat ki sem lehetett venni a boxból” – mesélte akkor. Ahogy mondta, jogi útra terelte az ügyet, ám úgy látszik, szélmalomharcot vív a légitársasággal.

Miló Viki

Fotó: TV2

„Mélységesen fel vagyok háborodva! Kaotikus állapotok uralkodnak a társaságnál. A bőröndömet egy hét alatt kaptam vissza, a barátnőmére 18 napot vártunk, akkor is egy, a reptéren dolgozó ismerős segített utánajárni a dolgoknak. Felvettem a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal. Július 27-én kértek egy meghatalmazást, de azóta nem jött semmiféle válasz” – részletezte a Blikknek Viki, aki sérelemdíjat követel.

Kétnaponta írok nekik e-mailt. Nagyjából ezer euró az a kár, amit elszenvedtünk, ennek ellenére nem reagál senki, még annyit sem, hogy várjak türelemmel. Válaszra sem méltatnak! Eleve a késésért legalább ötszáz euró jár. A csomagfeladás 18 ezer 800 forint volt, nyilván azt is vissza szeretném kapni, és legalább negyvenezer forintot költöttünk ruházkodásra, hiába vettünk csak alapdolgokat. A taxi sem volt olcsó, hogy eljussunk a plázába még időben, mert órákig vártuk a holminkat a reptéren. A kutyák egész nap a hordozójukban voltak, az út átszállással öt és fél óra helyett 12 óra volt, ezután rohantunk még a plázába. A sérelemdíj összegét nem határoztam meg, várom az ajánlatukat is. Ráadásul eltelt lassan három hónap, és nem kevés pénzről beszélünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top