nlc.hu
Életmód
Minden óvoda bezár a XV. kerületben

Minden óvoda bezár a 15. kerületben, 400 dolgozó vesz részt a polgári engedetlenségben

A kerület összes óvodája be fog zárni jövő pénteken, gyerekeket sem tudnak majd fogadni.
Játékok és szivacsszőnyeg egy óvodában

Október 21-én, jövő pénteken Budapest XV. kerületének óvodai dolgozói nem fogják felvenni a munkát, így a kerület össze tagóvodája zárva lesz, az intézmények gyerekeket sem tudnak fogadni – jelentették be a noÁr Facebook oldalán.

Mint írják, a polgári engedetlenség keretében – minden politikai állásfoglalástól elhatárolódva – szeretnék felhívni a törvényhozók figyelmét a gyermekekkel dolgozók problémáira, a magyar köznevelés, közoktatás méltatlan helyzetére.

A bejegyzésben az is szerepel, hogy a polgári engedetlenségben 400 óvodai dolgozó fog részt venni.

A demonstrációval azt szeretnék elérni, ha a pedagógusi bértábla vetítési alapját a mindenkori minimálbérhez igazítanák és inflációkövetővé tennék, továbbá visszamenőlegesen emelkedjen az oktatásban nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak garantált illetménye is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top