Zámbó Krisztián a Bokoremberként mutatkozott be a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben múlt pénteken, ám egy nappal később feladta a játékot. A celeb váratlanul összeesett a dzsungelben, ezért nem tudta folytatni a versenyt. A pillanatokon belül érkező orvosi segítségnek köszönhetően Krisztián már saját lábán hagyta el a tábort, majd kórházba vitték, ahonnan a vizsgálat után kiengedték.
„A szívemet-lelkemet beletettem az egészbe. (…) Elképesztően jól éreztem magam. Eljött egy olyan pillanat az életemben, hogy át kell értékeljek pár dolgot és azt, hogy a jövőben hogyan állok a dolgokhoz, de nem bántam semmilyen pillanatot” – mondta akkor Krisztián, aki most már arról számolt be, hogy teljesen jól van.
„Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy jól vagyok most már, regenerálódtam, kezdek hozzánőni a kolumbiai éghajlathoz, ami magyar emberként nem egyszerű dolog. Számomra sajnos véget ért a verseny, amit nagyon sajnálok, viszont mindennél fontosabb az egészségem. Szeretném megköszönni a sok érdeklődést, jelentem, jól vagyok, még élvezem a kolumbiai örök nyarat, de hamarosan hazatérek” – mondta a videóüzenetben a celeb.