nlc.hu
Otthon
A szövetség elengedi Liu-testvéreket, ha fizetnek

A szövetség akkor engedi el a Liu-testvéreket, ha visszafizetik a rájuk költött több mint százmilliós összeget

Megfogalmazta a feltételeket a szövetség.

Ahogy arról az nlc is beszámolt, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor pár nappal ezelőtt hivatalosan is kezdeményezték az országváltást. Bár nem nevezték meg azt az országot, amelynek színeiben versenyezni szeretnének a továbbiakban, minden bizonnyal Kínáról van szó. Egészen odáig követték ugyanis a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát.

A szövetség úgy határozott, elengedi a fiúkat, amennyiben visszafizetik a rájuk költött százmilliós nagyságrendű összeget.

Liu Shaolin és Liu Shaoang

Fotó: Getty Images

„Az elnökség a Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor által előterjesztett országváltási kérelemhez hozzájárul, amennyiben a 2019. március 1-én kelt, a MOKSZ és a Liu testvérek által aláírt sportolói szerződésekben  (III. 11. 27. pont) foglalt kötelezettségnek a versenyzők vagy a képviseletükben eljárók maradéktalanul eleget tesznek. A MOKSZ Elnöksége felkéri a MOKSZ gazdálkodási igazgatóját, hogy a Felügyelő Bizottság bevonásával a Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor, valamint a MOKSZ között 2019. március 1-én kelt sportolói szerződések III. 11.27. pontjában foglalt kötelezettség alapján a visszafizetendő összeget pontosan határozza meg, és azt külső, független könyvvizsgálóval auditáltassa mindkét érintett versenyzőt illetően” – olvasható a szövetség közleményében.

Kósa Lajos megjegyezte, ez az összeg jelen esetben külön-külön 100-150 millió forintot jelent. Hozzátette, amennyiben nem fizetik ki az összeget, a szövetséggel kötött sportolói szerződés szerint a versenyző más ország színeiben három éven belül nem indulhat ISU-versenyen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top