December-szindróma

Dr. Gerevich József

A mentők kétszer még a kijózanítóba is bevitték, ahol a „civilizált” körülmények, a „segítő” bánásmód valóban gyorsan kijózanították, de csak az első kocsmáig. Aztán ivott tovább.

Három nappal később ismét csörögött a telefon, a bizonytalan rekedt hang csak annyit mondott: „Én vagyok az a részeges, aki tönkretette a családja ünnepét, és nem szívesen, de elmegyek önhöz, hogy a család megnyugodjon.”

A negyvenes férfi, akár egy öregember, összegörnyedve jött be, nem nézett a szemembe, keze reszketett, mivel két napja nem ivott. Felesége, Katalin kísérte. Az asszony sugárzó nyugalma és magabiztos megjelenése éles ellentétben állt a férj tétova viselkedésével.

Az első, hevenyészett diagnózisom „december-szindróma” volt. Abban ugyanis mindketten egyetértettek, hogy a decembert megelőzően Zsolttal „semmi baj sem volt”. Legalábbis, tegyük hozzá, semmi feltűnő. Ahogy a karácsony közeledett, Zsoltnál egyre súlyosabb alkoholprobléma jelentkezett. A két ünnep között kevesebbet ivott, de szilveszterkor ismét fellángolt az alkohol iránti sóvárgása.

Az sem hagyott nyugodni, vajon miért olyan fölényes, sőt, diadalittas az asszony? És miért éppen decemberben sokasodtak a problémák? Milyen volt a tavalyi karácsony? Egyáltalán: hogyan él e két emberben az ünnep? Milyen karácsonyi emlékeket hurcolnak magukkal?

Lassan néhány kérdésre választ kaptam. A tizennyolc éves házasság első időszakában Zsoltnak választott szakmájában minden sikerült. Katalin – bár diplomát szerzett – otthon nevelte a gyermekeket, és áldozatnak érezte magát, hogy a családja miatt fel kellett adnia szakmai karrierjét. Évekkel ezelőtt fordult a kocka. Zsoltot egyre több kudarc érte, Katalin újra munkába állt, és sikeres lett. Kettejük rejtett rivalizációja egyértelműnek látszott.
Kezdtem megérteni, miért decemberben ,,kezdődtek a bajok” (legalábbis szerintük akkor). Évek óta kínos, nehéz helyzeteket hozó karácsonyokat éltek át. Zsolt – gyermekkori emlékeinek hatására – sokat várt minden karácsonytól. Katalin – rengeteg munkahelyi teendői miatt – nem tudott elég időt fordítani arra, hogy felkészüljön az ünnepre. Legfőbb „bűne” volt, hogy nem tudott bejglit sütni. Zsolt szerint nincs karácsony bejgli nélkül, „a bolti bejgli pedig nem bejgli.” Bár valószínűleg sokan ,,egyetértenek” Zsolttal, én úgy éreztem, mellébeszél.

A „december-szindróma” mögött ugyanis a szeretet elvesztésétől való félelem húzódott meg. Zsolt apja, amikor ő gyerek volt, karácsony előtt két nappal költözött el otthonról, nyomasztó űrt hagyva maga után. Így minden olyan ünnep, amely nem hasonlított arra a karácsonyra, amikor még együtt volt a családja, Zsoltban tragikus érzelmeket ébresztett. Eleinte sikerült ezt valahogyan rendeznie magában. De ahogy munkájába egyre kevésbé volt sikeres, ő is egyre kevésbé volt képes erre.

Az alkoholproblémával szemben Katalin tehetetlennek érezte magát. Férje viselkedése ugyanis apját juttatta eszébe: „Úgy szerettem volna elkerülni, hogy olyan karácsonyaink legyenek, mint amilyeneket apám idézett elő italozásával, és most minden kezdődik elölről…”

Sok-sok tisztázó beszélgetés van még hátra ahhoz, hogy e két ember újra a legjobbat hozza ki egymásból.