A château des Ravalet egy pompás, mind a mai napig turisták számára is látogatható kastély Franciaország északi részén (ma már château de Tourlaville néven ismerik). Itt született a XVI. század végén Marguerite és Julien de Ravalet a hűbérúr, Jean de Ravalet gyermekeiként. Nem csak ketten voltak testvérek, az uraságnak összesen tizenegy gyermeke volt, de ők ketten voltak azok, akikre még ma is emlékszik a világ. Marguerite és Julien már kicsiny gyermekként is nagyon szerették egymást, a fiú még a széltől is óvta kishúgát. Marguerite a bátyja segítségével tanult meg járni, a fiú ott volt, amikor a lány kimondta az első szavakat, és bár érezhető volt, hogy a két testvér nagyon közel áll egymáshoz, sokáig senkinek nem jutott volna eszébe bármire is gyanakodni. Valószínűleg akkor még nem is volt mire. A túl szoros viszony először a nagybátyjuknak tűnt fel, aki azt tanácsolta az apjuknak, hogy jó lenne szétválasztani a két gyereket. Az apa megfogadta ezt: Julient egy távoli iskolába küldték, Coutances-ba, évekre elválasztva őt imádott húgától.
Rettegés a botránytól
Három évig nyugalom volt Le Château des Ravalet falai között, ugyanis Marguerite és Julien még levelek útján sem érintkezhetett egymással. Aztán az iskola véget ért, az immár tizenhat éves Julien hazatért a szülői házba, és a húgával a kapcsolatuk ott folytatódott, ahol annak idején abbamaradt, csak még nagyobb elánnal. Kamaszként az egymás iránti imádatuk még látványosabbnak bizonyult.
Az egymásra vetett pillantásaik nem hagyták nyugodni a kastély lakóit, ahogy az sem, hogy hajlamosak voltak órákra eltűnni a többiek szeme elől, aztán a kert vagy a kastély egy távoli zugából előkerülni. Senki nem tudott bizonyítani semmit, de a dolog egyre nyilvánvalóbb volt: itt olyasmi zajlik, aminek mielőbb véget kell vetni. Ravaleték féltek attól, hogy egy botrány beárnyékolná a családjuk jó hírét, így újra lépni kényszerültek. Felhajtottak egy férjjelöltet Marguerite számára, és egyfajta mentőakcióként villámsebességgel szervezték meg az esküvőt. A lány Julien hathatós támogatásával ugyan tiltakozni próbált, de ez senkit sem hatott meg a családból. Ahogy az sem, hogy Marguerite akkor még csupán tizennégy éves volt.
A megoldás: kényszerházasság
A család kiválasztottja, Jean Lefèvre de Haupitois a király adószedője volt. A férfinak érdekében állt beházasodni egy nemesi családba, Ravalet-ék pedig szem előtt tartották, hogy egy királyhoz hű, jó hírű férfihoz adják hozzá lányukat. A XVII. század elején még más világ volt, ezért azon senki nem akadt fenn, hogy Marguerite és Jean Lefévre között a korkülönbség huszonöt – más források szerint harminckét – év volt. A biztonság kedvéért Julien-t is újabb iskolába küldték: ezúttal Párizsba, hogy teológiát tanuljon, de azért az esküvőn még jelen volt, és mondhatni nem sugárzott a jókedvtől. Marguerite aztán elköltözött férje valognes-i birtokára, és úgy tűnt, a Ravalet családnak sikerült fű alatt megoldania egy súlyos problémát.
Talán senki sem lepődik meg, ha azt mondom, hogy Jean Lefévre és Marguerite házassága kezdettől fogva boldogtalan volt. A férfit idegesítette a lány gyerekessége, és már a kapcsolatuk első hónapjaiban verni kezdte őt. Azonban a gyerekességnél is jobban idegesítették őt Marguerite bátyjának egyre gyakoribbá váló látogatásai. Gyűlölte, hogy felesége valósággal kivirágzik minden egyes látogatás után, és ilyenkor még a szokottnál is jobban megverte.
A nagy szökés
Marguerite még nem töltötte be a tizenötöt, amikor megszületett a férjétől a kislánya. Louise koraszülött volt, és bár a lány reménykedett abban, hogy a gyermek érkezése rendbe teszi otthon a dolgokat, ez nem történt meg. Egyre keményebb idők jártak rá a valognes-i házban. Marguerite kétségbeesésében úgy döntött, hogy elszökik a férjétől, és az apjától kér menedéket. Hátrahagyva kislányát hazarohant, és volt olyan szerencséje, hogy az apja befogadta. Az már csak a bónusz, hogy bátyja, Julien is épp otthon tartózkodott, így volt, aki a lelkét ápolhatta. Hamarosan az egész Ravalet ház ismét azon kapta magát, hogy a két testvér feltűnően szoros kapcsolatát kémleli, és az i-re az tette fel a pontot, amikor egyszer egy ágyban pihenve találták őket. Ha ez nem lett volna elég, egy levél érkezett a vérig sértett Jean Lefèvre de Haupitois-tól is, aki házasságtöréssel és vérfertőzéssel vádolta meg a testvérpárt. Ez volt az a pont, ami után már nem lehetett ezt a kapcsolatot szőnyeg alá rejteni.
1603 decemberében Marguerite elszökött otthonról és 180 kilométerre a szülőházától, Fougéres-ben talált menedéket. Julien követte, és kettesben hónapokig rejtőzködtek itt az őket kereső szemek elől. Talán ez volt életük során az egyetlen olyan időszak, amikor huzamosabb ideig együtt lehettek. Boldogok voltak.
Lesújt a törvény
Ez a boldogság nem tarthatott sokáig. Marguerite állapotos lett, és a testvérpár fülébe jutott, hogy Jean Lefèvre rájött, merre bujkálnak. Mivel nem akarták megvárni, hogy rájuk törjenek, tovább menekültek Párizsba. Azt gondolták, hogy a nagyvárosban könnyebb lesz rejtve maradniuk. Álcázásképp még csak nem is ugyanabban a hotelben szálltak meg, hanem két különbözőben. Azonban akkorra már a megcsalt férj vádjai nemcsak családi viszályt keltettek, hanem eljutottak a francia csendőrségre is: a házasságtörés és a vérfertőzés komoly bűn volt, a törvény nem hagyhatta menekülni őket. Mindkettőjüket a hotelszobájukban tartóztatták le, és csak nemesi származásuknak köszönhették, hogy nem egy pincebörtönbe kerültek, hanem a Grand Châtelet jóval kényelmesebb börtönapartmanjaiba. A perük hónapokkal később kezdődött. Mindketten tagadták bűnösségüket, Julien szerint a vérfertőzés pusztán egy féltékeny férj fantáziálása volt, aki félreértett egy-két vigasztaló ölelést. A legfőbb gondot az jelentette, hogy kimagyarázzák Marguerite terhességét.
Julien-nel azt a mesét találták ki, hogy Marguerite egy erdőben találkozott egy vándor szabóval, és ő vetette rá magát a lányra. Csakhogy a szabót előkerítették, és a vonatkozó időszakra betonbiztos alibivel rendelkezett. Ráadásul egyre több tanú került elő, aki igazolta Jean Lefèvre gyanúját a házasságtöréssel kapcsolatban…
Az ítélet: halál
Marguerite a börtönben, a tárgyalások idején vérfertőzésből szülte meg gyermekét, akit azonnal el is vettek tőle. A per bő két hónapig húzódott, és annyi bizonyíték szólt ellenük, hogy nem úszhatták meg: a bíró halálra ítélte a testvérpárt. A testvérek apja, Jean minden befolyását megpróbálta bevetni IV. Henrik udvarában, és kegyelmért könyörgött gyermekeinek. A király még egy vád alól talán fel is mentette volna őket, de a házasságtörés és a vérfertőzés bűne együtt olyan erősnek bizonyult, hogy nem adhatott kegyelmet, mert ez a két bűn nemcsak a király, hanem Isten ellen is szólt. Annyi engedményt tett csak a Ravalet családnak, hogy megígérte: a két holttestet nem tömegsírba teszik, édesapjuk tisztes temetésben részesítheti őket.
Marguerite még a kivégzés napján is védeni próbálta bátyját. Azt kiáltotta, hogy mentsék fel a fiút a vádak alól, mert ő volt az, aki boszorkánysággal elbűvölte, Julien nem tehet semmiről. A műsor nem hatotta meg a hóhért, és egymás után mindkettőjüknek fejét vették. Marguerite 17 éves volt, Julien 21.
Egy bizarr love story
Ma Marguerite és Julien de Ravalet teste egy párizsi temetőben nyugszik. A sírkövön az alábbi felirat áll:
Itt nyugszik a báty és az ő húga. A haláluk oka már a múlté. Imádkozz Istenhez lelkük üdvéért.
A testvérpár kivégzése nagy vihart kavart Párizsban. Fiatalok voltak, gyönyörűek, ráadásul szerelmesek voltak egymásba, és bármilyen bűnt is követtek el – úgy fest, akkoriban arrafelé a szörnyű vérfertőzést is meg tudták bocsátani –, a fenti indokok elégnek bizonyultak ahhoz, hogy a párizsiak egyfajta bizarr példaképet lássanak bennük. Két embert, aki meghalt a szerelemért. Történetük szájról szájra terjedt, és ugyan sokat torzult az évek során, de a lényeg mindig megmaradt: két testvér annyira szerelmes volt egymásba, hogy az életét adta ezért.
Az Örök szerelem című film április 13.-tól látható a magyar mozikban.
