nlc.hu
Sztárok
Még hogy csak a fiataloké a világ – hírességek, akiknek későn jött be az élet

Még hogy csak a fiataloké a világ – hírességek, akiknek későn jött be az élet

Egyszerű földi halandóként már negyvennegyedszer, nagy sztárként viszont még csak negyedszer ünnepli a születésnapját Pharrell Williams. Ritka eset, hogy valaki ilyen későn fut be? Nos, egyáltalán nem az.
Még hogy csak a fiataloké a világ – hírességek, akiknek későn jött be az élet

44 éves lett Pharrell Williams, popsztár, akiről sok érdekesség mondható el, de a legérdekesebb mégiscsak az mind közül, hogy négy évvel ezelőtt még nem nagyon nevezhettük volna popsztárnak. Persze akkor sem volt épp elveszett gyerek az énekes-rapper-zenész-dalszerző-producer, hiszen szépen futott funkrock zenekara, a N*E*R*D, és még annál is szebben producerduója, a Neptunes, sőt, zenélt együtt egy sor nagy sztárral, és leesett neki pár Grammy-díj is. A popsztárság első számú feltétele, egy jó nagy sláger viszont akkoriban még nagyon hiányzott az életéből, azt ugyanis csak 2013 végén, a Happy képében sikerült összehoznia. Igaz, akkor aztán akkorát dobott, hogy innentől már valószínűleg rásegítés nélkül is hepi lesz minden születésnapja élete végéig (elnézést).

Ritka történet az a sztárvilágban, sőt igazából a hétköznapi életben is, hogy valaki ilyen későn csinálja meg a szerencséjét, mondhatnánk – csak éppen valótlant állítanánk. Hiába jönnek ugyanis szembe minden sarkon a fiatalabbnál fiatalabb tehetségek, tele a világ olyanokkal is, akiknek harmincon, negyvenen vagy akár ötvenen túl jött be az élet. Néhányat most össze is szedtünk a szaknyelven late bloomereknek nevezett hírességek közül, hogy Pharrell Williams se érezze magát egyedül a születésnapján, és azok is felderüljenek, akik – egészen alaptalanul – úgy érzik, hogy az ő vonatuk már elment.

Harrison Ford

Még hogy csak a fiataloké a világ – hírességek, akiknek későn jött be az élet

Minek köszönhette a nagy áttörést? A Csillagok háborújának.
Hány éves volt, amikor összejött neki? 35
Mit csinált addig? Színészi tapasztalatokkal bőven rendelkezett, mire eljutott a Star Warsig, de ezekről a tapasztalatokról elég sokat elárul, hogy közben ácsként tartotta el a családját. Mint az közismert, ebbéli minőségében keveredett oda az űropera olvasópróbáira is – amitől egyébként körülbelül ugyanannyi sikert remélt, mint korábbi filmjeitől.

J. K. Rowling

Még hogy csak a fiataloké a világ – hírességek, akiknek későn jött be az élet

Minek köszönhette a nagy áttörést? Az első Harry Potter-könyvnek.
Hány éves volt, amikor összejött neki? 32
Mit csinált addig? Dolgozott kutatóként és titkárnőként is, gyereket szült, majd elvált, közvetlenül bemutatkozó műve megjelenése előtt pedig már konkréten nyomorgott.

Samuel L. Jackson

Még hogy csak a fiataloké a világ – hírességek, akiknek későn jött be az élet

Minek köszönhette a nagy áttörést? A Ponyvaregénynek.
Hány éves volt, amikor összejött neki? 46
Mit csinált addig? Egyrészt színészkedett, de inkább színpadi szerepekben lehetett látni – másrészt súlyos drogfüggő volt, ami nyilván nem segítette abban, hogy eljusson a nagy áttörésig. A komolyabb siker egyébként már a Dzsungellázzal utolérte, ami közvetlenül a leszokása után készült, és innentől egyre nagyobb és fontosabb produkciókba hívták, de az igazi nagy durranás akkor is a Ponyvaregény volt.

Jessica Chastain

Még hogy csak a fiataloké a világ – hírességek, akiknek későn jött be az élet

Minek köszönhette a nagy áttörést? Olyan 2011-es filmjeinek, mint Az élet fája, A segítség vagy a Take Shelter.
Hány éves volt, amikor összejött neki? 34
Mit csinált addig? Volt színpadi szerepe, egy-egy rész erejéig felbukkant sorozatokban is, 2008-tól pedig mozifilmekbe is beválogatták. De az igazi sikerekre még várnia kellett három évet – bár az addigi 31 után ez már aligha tűnt neki soknak.

Danny Glover

Még hogy csak a fiataloké a világ – hírességek, akiknek későn jött be az élet

Minek köszönhette a nagy áttörést? A Halálos fegyvernek.
Hány éves volt, amikor összejött neki? 41
Mit csinált addig? A színészet csak húszas évei végén kezdte el érdekelni, addig önkormányzati alkalmazott volt. Az első szerepét 33 évesen kapta, innen lépegetett tovább egészen a Halálos fegyverig, majd azon is túl.

Leonard Cohen

Még hogy csak a fiataloké a világ – hírességek, akiknek későn jött be az élet

Minek köszönhette a nagy áttörést? Songs of Leonard Cohen című első nagylemezének.
Hány éves volt, amikor összejött neki? 33
Mit csinált addig? Költő és író volt, több kötete is megjelent, sőt Beautiful Losers című regényével elég nagy feltűnést keltett Kanadában – ez a siker azonban igen messze volt attól, amit dalszerzőként és énekesként ért el. Diadalmenetében persze nem kis szerepet játszott irodalmi múltja is, hiszen népszerűségét részben épp költői dalszövegeinek köszönhette, de ha nem zenésíti meg a verseit, aligha viszi ilyen sokra.

Susan Boyle

Még hogy csak a fiataloké a világ – hírességek, akiknek későn jött be az élet

Minek köszönhette a nagy áttörést? A Britain’s Got Talentnek.
Hány éves volt, amikor összejött neki? 47
Mit csinált addig? A helyi templomban, kórusokban és karaoke-bulikban énekelt. Volt egy cédéje is, ami kereken ezer példányban jelent meg.

Charles Bukowski

Még hogy csak a fiataloké a világ – hírességek, akiknek későn jött be az élet

Minek köszönhette a nagy áttörést? Posta című első regényének.
Hány éves volt, amikor összejött neki? 51
Mit csinált addig? Már 23 éves korában megjelent az első novellája, de a karrierje csak nem akart beindulni, ezért tíz évre le is tette a tollat. A következő évtizedekben egyrészt sokat csavargott az Egyesült Államokban, másrészt rengeteget dolgozott a postánál, éppen ez ihlette a fent nevezett bemutatkozó regényét is. Emellett mérhetetlen mennyiségű alkoholt fogyasztott, és temérdek időt töltött a lovin is – ez a kettő tulajdonképpen egész írói és költői pályafutásának ihletéül szolgált.

Olvass tovább a későn érő sztárokról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top