Mischinger Péter súlyos betegséggel indult neki a Farm VIP versenyének – tudta meg a Bors. A Szorcsik Vikivel komoly vitába keveredett exatlonos elárulta a bulvárlapnak, a reality előtt körülbelül egy héttel diagnosztizálták a nyaki gerincsérvét, ami már az idegeket is nyomta. Elmondása szerint úgy vágott neki a játéknak, hogy az orvosok arra figyelmeztették: elveszítheti a bal kezét, sőt akár nyaktól lefelé le is bénulhat.
Mischinger bevallotta a bulvárlapnak, a játék során a bal keze lényegében használhatatlan volt, sokat nyűglődött, zsibbadt a karja.
“Kétszer is volt olyan pont, hogy majdnem feladtam a versenyt, mert annyira becsípődött a nyakam. (…) Úgy mentem neki a versenynek, hogy mindenki attól rettegett a környezetemben, hogy le fogok bénulni” – árulta el az egykori játékos, aki azóta már rendbe jött.