A koronavírus egyik pozitív hozadéka volt – a sok rossz mellett– , hogy a mentális egészség a fókuszba került, egyre többet teszünk a mentális jóllétünkért, ma már nem ciki pszichológushoz járni, vagy arról beszélni, hogy olykor megroppanunk a problémák alatt, esetleg elakadunk az életünkben.
Kibontani a családi csomagokat, felgöngyölíteni a transzgenerációs traumák fonalát, átírni a berögzült mintákat, a leghatékonyabban szakember segítségével lehet, ugyanakkor nem szabad leértékelni az önsegítést sem, amihez ma már számos kapaszkodót találnak azok, akik készek dolgozni magukon.
A jó önsegítő könyvek például változásra motiválnak, tanulunk belőlük a lelki működésünkről, vagy azokról a mintákról, amelyeket gyerekkorunkban tanultunk el, és amelyek kihatással vannak a felnőttkori kapcsolatainkra.
Visszatekintve 2022-re, ilyen kötetekből szemezgettem.
Vissza a starthoz
Szerencsére egyre nyíltabban beszéltünk a gyermekkori traumákról, azok feldolgozásának szükségességéről, előtérbe kerültek a generációk óta öröklött családi és kötődési minták, amelyek kihatással lehetnek a felnőttkori választásainkra, döntéseinkre is.
Thais Gibson Kötődési Problémák – Megoldások című könyve nem csak felvázolja, milyen kötődési minták határozzák meg a felnőtt működésünket, hanem annak megértéséhez is közelebb visz, hogy a felnőttkori viselkedés és a gyermekkori tapasztalatok nagyon is összefüggnek. A szerző bevezet a saját és szeretteink kötődési mintáinak világába, és ezen túl mankókat is nyújt, vagyis segít megérteni, hogyan alakíthatjuk át a berögződéseinket, és hogyan szerethetjük és érthetjük meg jobban önmagunkat és a körülöttünk élőket.
Találunk benne interaktív kvízeket, összefoglalókat és a mindennapokban is alkalmazható stratégiák segítségével elsajátíthatjuk azokat az eszközöket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy áthuzalozzuk az agyunkat, ezáltal nagyobb, pozitív változásokat eszközöljünk ki az életünkben.
És, ha már a gyermekkor kihatásairól esik szó, érdemes elolvasni a szintén nem pár oldalas Berentés Éva, a Mindenható gyermekkor- A korai életévek hatása a felnőttkorra című könyvét. Ahogy a címe is sugallja, a több mint ötszáz oldalas könyv a gyermekkor fontosságáról szól, amit tényleg nem szabad elbagatellizálni, hiszen a pszichológia mai tudása szerint az alapszemélyiségünk nyolcvan százaléka három-hat éves korunkra kialakul.
Az ekkor megélt élményekbe mélyen beépülnek, és később tulajdonságok, minták, attitűdök, viselkedési formák formájában lesznek jelen a felnőttkori mindennapjainkban.
A könyv nemcsak a gyermekkor megismerésében, hanem annak feldolgozásában is segíteni akar, hiszen annak hiányában később, felnőve, számos területen diszfunkcionálisan fogunk működni. A könyv elején találunk egy kérdőívet, amelyben, ha sok igen választ húzunk be, akkor nagy eséllyel van jó pár gyermekkori csomagunk, ami kibogozásra vár. A szerző azt is részletesen leírja, hogy milyen fontos tanulási folyamatokon megyünk keresztül 0-6 éves korunkig, ahogy arra is részletesen kitér, hogy milyen súlyos károkat okoz a verbálisan bántalmazó szülő.
„A testi sértésekről készíthető látlelet, így az is megállapítható, hogy hány napon belül gyógyulnak. De ki mondja meg egy szóról, egy hangsúlyról, egy vállvonogatásról vagy egy röhögésről, hogy meddig lehet utána életben maradni, s miféle belső vérzésekbe hal bele ilyenkor az ember?” – idézi fel a szerző Ancsel Éva szavait, arra utalva, hogy a gyermekkori abúzus nem merül ki a fizika erőszakban, súlyos és maradandó károkat tud okozni az érzelmi elhanyagolás, és a verbális agresszió is.
Berentés Éva abba is kapaszkodót nyújt, hogy mi tekinthető optimális anyai vagy apai magatartásnak, miként működik a hatékony családi nevelés, de abban is igyekszik segítséget nyújtani, ha szükséges, hogyan dolgozzuk fel a gyermekkorunkat, miként „gyógyítsuk” az érzelmi éretlenséget vagy a szüleinkkel való kapcsolatot. A kötet utolsó fejezete pedig az alapfogalmakban való tájékozódást segíti.
A szikár kötet nem az az olvasmányos, sztorizgatós írás, ugyanakkor érdemes időt szánni rá, hiszen remekül összefoglalja, hogy a korai éveinkben, milyen hatások érnek minket, kezdve azzal, hogy milyen módon születünk, egészen odáig, hogy mit kezdünk a gyermekkorunkban elszenvedett traumákkal, képesek vagyunk-e arra, hogy belső munkával, szakmai segítséggel változtassunk belénk kódolt reakciókon, mintákon, hogy mi már másként neveljük a saját gyerekeinket.
Tanulj meg nemet mondani!
A korai gyermekkori éveket követően az sem mindegy, hogy milyen kommunikációs eszközöket sajátítunk el, meghatározza a viselkedésünket, hogy otthon mit láttunk, a szüleink hogyan kezeltek konfliktusokat, milyen módon oldottak meg problémákat, vagy neveltek minket. Sajnos még csak manapság kezd kikopni a poroszos nevelés, miszerint a gyereket jól helyre kell tenni, hogy megtanulja, merre hány méter. A szüleink még az “egy pofon nem pofon elvén” nőttek fel, bevett volt akkoriban a fizikai fenyítés, nemcsak otthon, hanem az iskolákban is, és a mai Y generáció is bőven tudna mesélni büntetésekről, csattanó pofonokról és verésekről.
Szerencsére a mai, felvilágosultabb szülők tudják, hogy az asszertivitiás jóval előrébb mutató, mint a büntetéssel való “idomítás”, amellyel leromboljuk a gyerek énhatárait, félelmet alakítunk ki benne, és arra szocializáljuk, hogy ne merjen nemet mondani, mert akkor elvesztheti mások “szeretetét”, dühöt, vagy haragot válthat ki.
Ezeket a káros sémákat próbálja meg feloldani, vagyis a magunkért való kiállással foglalkozik Marie Haddou: Merj nemet mondani! A visszautasítás művészete című könyve. Ahogy ő is írja, a nemet mondás képessége csak akkor fejlődik megfelelően, ha a szülők rugalmasak és figyelnek a gyerek szükségleteire. Ellenkező esetben a gyerek felnőve nem lesz képes konstruktív módon kiállni magáért. Belőlük lesznek például azok a munkavállalók, akiket a végtelenségig ki lehet zsigerelni, vagy azok (a főleg) nők, akik egész életüket mások kiszolgálására áldozzák fel. Ebben a könyvben is vannak gyakorlati példák, amelyek arra ösztönöznek minket, hogy változtassunk, hogy felismerjük, amikor a határaink feladását az udvariassággal készülünk összetéveszteni, csak mert nem akarunk megbántani vagy magunkra haragítani másokat.
Az elfojtott érzelmek káros hatásairól (is) ír Dr. Máté Gábor, A Normális vagy -Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban új könyvében, amelyben egy egész fejezetet szán arra, hogy a patriarchális kultúra miként szocializálja a lányokat arra, hogy legyenek kedvesek, elnézőek, behódolók, hogyan szorítsák hátrébb a saját igényeiket. Ahogy a szerző is írja, az érzések, szükségletek folyamatos elnyomása, a másokért végzett kényszerű, önfeláldozó munka is negatívan hat az egészségre.
A vaskos, majdnem hatszáz oldalas kötet sűrű kivonata több mint 25 ezer nemzetközi szakcikknek és tanulmánynak, egy több évtizedes munkásságnak, kutatómunkának.
Ebben az írásában rétegről rétegre, fejezetről fejezetre bontja ki, hogyan hat ránk, pontosabban mérgez minket az a társadalmi konstrukció és az általa termelt sokféle stressz, amely átitatja az életünket.
A könyv végén itt is találunk néhány gyakorlatias útmutatót, hogyan szabadulhatunk meg a mások által ránk erőltetett konstrukcióktól, miért fontos megtanulni nemet mondani, foglalkozni a mentális állapotunkkal, és az otthonról hozott csomagokkal.
És te mennyit pánikolsz a gyerektémán?
Végre egy nő, aki nyíltan beszél arról az időszakról, amikor a nők azon évődnek, hogy akarnak-e, tudnak-e élni a reprodiukciós képességeikkel? Nell Frizzell elsőkötetes író, a Vogue állandó szerzője, aki többek között olyan lapokban publikált már, mint a Guardian, a VICE, a Telegraph, az Observer vagy az Elle, kötete nem tipikusan segítő könyv, ugyanakkor érzelmi támogatást nyújt abban, hogy ne érezd magad egyedül, amikor a gyermekvállalás dilemmáján görcsölsz.
Mert ugyan a társadalmi elvárások sokat lazultak az elmúlt évtizedekben, kitolódtak életszakaszok, és természetes, ha nekünk, nőknek is vannak karriervágyaink, a biológia óránk ettől függetlenül ugyanúgy ketyeg, és emiatt jóval kevesebb a játékterünk, mint a férfiaknak. A legtöbb döntésünket már huszonéves korukban átitatja, formálja a gyermekvállalás, az attól való félelem, vagy épp ellenkezőleg az iránta érzett leküzdhetetlen vágy. Ettől kezdve időről időre aggodalmaskodunk a fogamzásgátláson, a véget ért, vagy épp elkezdett párkapcsolatokon, a karrier és egzisztenciális kérdéseken.
Nell a könyvében őszintén feltesz egy sor olyan kérdést, amely a legtöbb lány, nő fejében megfordul, például, hogy miért a mi elsődleges feladatunk a fogamzásgátlás, mi van, ha nem találjuk meg azt az embert, akivel gyereket vállalhatnánk, vagy, ha nem tudjuk elképzelni, hogy képesek vagyunk-e szülővé válni.
Előre szólok, nem Nell könyvétől fogsz megvilágosodni, sőt, a lapokat olvasva még erősebbé is válhatnak a belső frusztárciód, hiszen az általa leírt kérdések téged is arra ösztönöznek, hogy szembenézz a saját félelmeiddel, aggályaiddal, vágyaiddal, amelyeknek duruzsoló hangját hajlamosak vagyunk elhallgattatni. Ezt az időszakot, amikor mi nők keressük életünk egyik legnehezebb kérdéseire a választ, a szerző áramlásnak nevezi, amikor arra próbálunk rájönni, hogy kik is vagyunk, hol van a helyük a világban, milyen szerepet kívánunk betölteni?
