“2010-et írtunk. Két évvel azután, hogy kimondtuk egymásnak a boldogító igent, egy meglehetősen rideg és ismeretlen helyen találtuk magukat. Egy olyan helyen, ahová, azt hittem, sosem kell majd eljönnünk” – kezdte közösségi posztját Shelley Skuter, amiben arról írt brutálisan őszintén, milyen megpróbáltatásokon kellett keresztülmenniük férjével, hogy szülők lehessenek.
“Azt gondoltam, ez az a pillanat. Amikor család leszünk” – írja Shelley az első termékenységi kezelésről, majd hozzáteszi, bár tele voltak reménnyel, a 20 perces első konzultációról mégis zokogva távozott. “Mellbe vágott a tény, hogy mi is olyan pár vagyunk, akik meddőséggel küzdenek. Kis híján összeroppantam a felismerés súlya alatt.”
Shelley azt írja, a következő hónapokban, miközben a teste szép lassan tűpárnává alakult, folyamatosan az a kérdés járt a fejében, mit tett, amiért ezt érdemli. Leírja, bár a specialista igyekezett reményt adni, a kezelések végül sosem jártak eredménnyel. “Több tucat terhességi tesztet csináltam ebben az időszakban, de soha, egyik sem lett pozitív” – írta.
Shelley-nek és férjének végül egy teljes évre volt szüksége, hogy meggyászolják biológiai gyermekeiket. Aztán, ahogy az anyuka írja, lépésről lépésre elkezdtek bízni. “Megteltünk reménnyel, hiszen rájöttünk, annyi más módja is van annak, hogy családot alapítsunk. Végül hosszas gondolkodás után az örökbefogadás mellett döntöttünk.”
“Az út, ami odáig vezetett, hogy ma már három csodálatos kislány szülei lehetünk, hosszú volt, és rögös. De istenemre mondom, megérte. Most, évekkel az első termékenységi kezelés után visszanézek erre az útra, és azt mondom, hálás vagyok. Hálás vagyok mindenért. Igen, még a csalódásokért és a szívfájdalomért is, mert megtanítottak arra, hogy jobban becsüljem az anyaságot.”
Olvass még többet a meddőségről az NLCafé oldalán:
- “Üres az átlátszó méhem a röntgenképernyőn” – a meddőség kínjai
- 10 dolog, amiben a meddőség megváltoztatta az anyaságról alkotott képem
- A meddő nők legszívesebben így válaszolnának a tolakodó kérdésekre
