nlc.hu
Sztárok
Papp Gergő egyedül karácsonyozik

„18 éves korom óta mindig párkapcsolatban voltam” – egyedül karácsonyozik Papp Gergő

A műsorvezető rövid időn belül két szakítást is megélt.

Papp Gergő tavaly nyáron beszélt először a válásáról: elárulta, már egy ideje nincs együtt a feleségével, azonban nem akarták nagy dobra verni a szakítást. Sőt, az is kiderült, hogy amikor erről mesélt, már boldog párkapcsolatban élt egy feleannyi idős énekesnővel, mint kiderült, azóta már vele is szakítottak. 

Papp Gergő

Papp Gergő a Reggeliben

A műsorvezető most a Reggeliben mesélte el, hogy sok év után először fog egyedül karácsonyozni. 

Az a baj velem, hogy nekem mindig mindent a párkapcsolataim határoztak meg. Nekem akkor volt minden jó, amikor az stimmelt. Amikor az nem stimmelt, akkor minden kuka. Nem tudok örülni, nem tudok igazán kreatív lenni, nem tudom élvezni a munkát. Ennyire meghatározza, és ez nem egy egészséges dolog. Életemben most először nem volt nő mellettem, akivel együtt díszíthettem volna a fát. 18 éves korom óta mindig párkapcsolatban voltam” – mondta Gergő, aki hozzátette, a legutóbbi párkapcsolatát ő szúrta el, tehát lesz min dolgoznia a jövőben. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top