
Kamilla királyné 1947. július 17-én született Londonban. Az édesapja a brit hadseregben szolgált őrnagyként, majd borkereskedésre adta a fejét. Igaz, hogy Kamilla nem nemesi családba született, anyai dédanyja révén mégis kötődik az angol királyi családhoz: a feltételezések szerint Alice Keppel 1898 és 1910 között – Dirty Bertie gúnynevű – VII. Eduárd brit király egyik szeretője volt.
Sokan úgy gondolják, hogy Károly és Kamilla egy lovaspóló-mérkőzésen ismerkedett meg 1971-ben, valójában azonban egy közös barátjuk mutatta be őket egymásnak. Azt mesélik, hogy a levegő azonnal vibrálni kezdett közöttük és másfél éven át szenvedélyesen szerették egymást. II. Erzsébet királyné legidősebb fia szerette volna feleségül venni a lányt, aki menthetetlenül elrabolta a szívét, de a királyi család nem tartotta méltónak a választását, így (akkor még) nem állhattak oltár elé.
Kíváncsi vagy, hogy festett azokban az időkben és hogy alakult a kapcsolata az azóta királlyá előlépett III. Károllyal?




Nyitókép: Getty Images