„Miért csinálsz ebből ekkora ügyet? Csak egy kicsit segítettem; a megfelelő helyen voltam a megfelelő időben” – mondta egy interjújában Sir Nicholas Winton, aki 1939-ben kilenc hónapon át 669 gyermeket mentett meg Csehszlovákiából az Egyesült Királyságba, megóvva őket a holokauszt borzalmaitól. A szerény válasza mögött persze azért jóval több állt, mint pusztán az, hogy jókor volt jó helyen.
Lecserélte a síléceit egy menekítési tervre
Winton 1909-ben született Nicholas Wertheimer néven, zsidó származású szülők gyermekeként, akik igyekeztek beilleszkedni a brit életbe. Nevüket megváltoztatták, és Wintont az anglikán egyházban keresztelték meg. A származása, családi gyökerei miatt jól tudta, mi történik Európában, és hogy mire lehet képes a náci rezsim.
Január 27: A holokauszt emléknapja
Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója.
- Ez volt a legnagyobb megsemmisítő központ és koncentrációs tábor, amit a nácik működtettek. Az auschwitzi foglyok nagy részét menetelésre kényszerítették nyugat felé (úgynevezett „halálmenetekben”), így a szovjet katonák a táborba belépve mindössze néhány ezer éhező foglyot találtak életben.
- A tömeggyilkosságokról számos bizonyíték árulkodott. A visszavonuló németek a komplexum legtöbb raktárát lerombolták, de a megmaradtakban a szovjetek több százezer öltönyt, több mint 800 ezer női ruhát és mintegy 7 tonna emberi hajat találtak.
- A következő hónapokban a szovjetek további táborokat szabadítottak fel a balti államokban és Lengyelországban. Röviddel Németország kapitulációja után a stutthofi, a sachsenhauseni és a ravensbrücki koncentrációs táborokat is elérték.
- A tábort 1945. január 27-én szabadították fel.
(via)
1938 decemberében a fiatal férfi síelni készült. Közvetlenül az elutazása előtt azonban levelet kapott barátjától, Martin Blake-től, aki a Csehszlovákiai Menekültek Brit Bizottsága nevében már Prágába utazott. A levél egy meghívót tartalmazott:
Van egy nagyon érdekes megbízásom, és szükségem van a segítségedre. Ne fáradj azzal, hogy hozod a síléceidet.
Ez az egyszerű felhívás egy gyorsan kialakuló humanitárius válság közepébe sodorta Wintont, aki Prágába utazott, ahol saját szemével látta, milyen szörnyű ott a helyzet, mennyi zsidó menekül az egyre brutálisabb náci megszállás elől. Az erőszak egyértelműen eszkalálódott: a németek 1938. november 9-én és 10-én gyűlöletkampányt indítottak a zsidó lakosság ellen az összes náci területen, az antiszemitizmust törvénybe iktatták, de mindez csak a kezdete volt a későbbi, sokkal nagyobb szörnyűségeknek.
Egyetlen éjszaka leforgása alatt 91 zsidót öltek meg, 30 ezret tartóztattak le, és 267 zsinagógát romboltak le.
Hitler egyértelműen megpróbálta annyira ellehetetleníteni a zsidók életét, hogy emigrációra kényszerítse őket.
Azonban kevés ország volt hajlandó befogadni a zsidó menekülteket, gyakorlatilag mindegyik elutasította, hogy többet engedjen be, de a később csak kristályéjszaka néven emlegetett november 9-i riasztó fordulat megkongatta a vészharangokat. Ezt követően a brit kormány is enyhített a bevándorlási törvényeken, és beleegyezett abba, hogy korlátozott számú gyermeket engedjenek be Németországból és Ausztriából. Ez a program Kindertransport néven vált ismertté, és mintegy 10 ezer gyermeket sikerült Nagy-Britanniába szállítani.
A menekülttáborokban rengetegen vesztegeltek és szörnyű állapotok uralkodtak, az emberek a kemény európai téllel küzdöttek, és Winston a leginkább a gyerekek miatt aggódott. A férfi meg volt győződve arról, hogy kapcsolataival el tudja intézni a fiatal menekültek evakuálását Angliába. Kollégáival, Martin Blake-kel és Doreen Warrinerrel egy prágai szállodában rögtönzött főhadiszállást alakítottak ki, és elkezdték összeírni azoknak a családoknak a nevét, akik a gyermekeiket biztonságba szerették volna küldeni.
Winton munkája Londonban kezdődött
A több száz fiatal menekült Európán keresztüli szállítása gondos tervezést igényelt. Winton visszatért Londonba és beletemetkezett egy hegynyi papírmunkába. A brit kormány csak szigorú feltételek teljesülése esetén volt hajlandó beengedni az országba a kiszolgáltatott gyermekeket. Wintonnak minden Csehszlovákiát elhagyó menekült számára nevelőcsaládot kellett szerveznie. Néhány gyerekre rokonok vártak Nagy-Britanniában.
A legtöbb esetben azonban Wintonnak teljesen idegen embereket kellett meggyőznie, hogy fogadják be a gyerekeket. Újsághirdetéseket adott fel, amelyekben önkénteseket keresett. Szerencsére a brit kormány már korábban elkezdte tervezni, hogy háború esetén evakuálják a brit gyerekeket a városközpontokból, így a brit lakosság ismerte az ötletet, hogy otthonukat megnyissák a rászorulóknak.
A segítőkész férfi néhány önkéntessel – köztük az édesanyjával – együtt fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy megszervezzen mindent, amire a gyerekeknek szükségük volt, beleértve a fogadó családok felkutatását és a gyerekek utazási költségeinek fedezésére szolgáló pénz összegyűjtését.
Winton a következő hónapokban 669 gyermeknek tudta megszervezni, hogy az Egyesült Királyságban menedéket kapjanak. Az utolsó gyermekvonat a tervek szerint 1939. szeptember 1-jén indult volna. A háború kitörése miatt azonban törölték, és a vonaton tartózkodó 250 gyermekről soha többet nem kaptak hírt, ami nagyon lesújtotta a férfit.
A legtöbb megmentett gyermeknek meghaltak a szülei
Bár a gyerekek közül sokan remélték, hogy újra találkozhatnak szüleikkel a háború után, a többségük szüleiről kiderült, hogy a holokauszt során meggyilkolták. És hogy mi lett a gyermekmentővel? A háború alatt mentőautó-vezető lett, mielőtt belépett a RAF-hoz. A háború után pedig a párizsi Nemzetközi Bankhoz csatlakozott, ahol megismerkedett feleségével, Grete-vel. Három gyermekük született, akik közül az egyik sajnos egy nappal a hetedik születésnapja előtt meghalt. Nyugdíjba vonulása után Winton ideje nagy részét önkéntes munkával töltötte: több mint 40 évig volt a Mencap maidenheadi fiókjának elnöke, valamint az Abbeyfield Maidenhead Society társalapítója és elnöke.
Winton sosem gondolta úgy, hogy valami rendkívüli dolgot vitt véghez.
Évekkel később megpróbálta a gyermekekről és a befogadócsaládjukról készült dokumentumokat egy archívumnak vagy múzeumnak adományozni, és nem sokkal később, nagy meglepetésére meghívták a That’s Life! című televíziós műsorba, ahol újra találkozott néhány olyan felnőttel, akiken gyerekként segített. Winton később számos kitüntetést kapott, többek között lovaggá ütötték, és bár sok embert inspirált, ő végig ragaszkodott ahhoz az elképzeléséhez, hogy ugyanezt bárki megtette volna a helyében.
De ma már jól tudjuk, hogy sokan, akiknek lett volna lehetőségük, nem segítettek, tétlenül álltak, amikor nőket, férfiakat és gyerekeket deportáltak.
Winton 2015. július 1-jén reggel a slough-i Wexham Park kórházban, álmában, szívmegállásban halt meg, miután egy héttel korábban egészségi állapota megromlott. 106 éves volt.