nlc.hu
Család
Addig nyomkodta a mobilt, míg 350 ezerért rendelt ételt a kisfiú

350 ezer forintért rendelt kaját egy kisfiú, míg az apukája telefonjával játszott

A szülők filmet néztek a kanapén, és szentül hitték, hogy a kisfiú csak játszik a telefonon. Aztán megérkezett az első rendelés, majd a második, a harmadik és így tovább...
kisfiú játékpénzzel

Most már biztos bánja az apuka, hogy a mobilján lévő ételrendelős appban rögzítette bankkártyája adatait, kisfia, Mason ugyanis így tudott 350 ezer forintért ételt rendelni pár kattintással.

Csirkés szendvicseket, pepperónis pizzákat, friss garnélarákot, több kilónyi fagylaltot és 12 adag csilis-sajtos sült krumplit rendelt a 6 éves gyerek az apukája telefonjáról, amit azért adtak a kezébe, hogy ne unatkozzon.

Arra, hogy mi is történt pontosan, amíg a kisgyerek a telefont nyomkodta, akkor döbbent rá a férfi, amikor Mason lefekvéséhez készülődtek. Egyszer csak csengettek, és egy méretes dobozt hagytak az ajtajuk előtt. Akkor az apuka azt hitte, felesége tortás cégének hozott valaki dekorációs kellékeket, a nő ugyanis épp egy nagyobb esküvő édességein dolgozott.

Ám mikor meglátta, ki a feladó, elbizonytalanodott, a kételye pedig csak fokozódott, mikor újabb és újabb autó állt meg a házuk előtt. A sokadik futárt megállította az apuka és megkérdezte, mégis mi folyik itt, mire ő csak annyit mondott, hogy az előre kifizetett ennivalót kézbesítik.

Ekkor nézett rá a telefonjára, és látta a sok-sok üzenetet: elkészült a rendelésed, a rendelésed készen áll a szállításra, a rendelésed elindult feléd, és társaik… Ebből azonnal megértette a férfi, hogy mi történt, ezért gyorsan ellenőrizte a bankszámláját, amiről hipp-hopp eltűnt 350 ezer forintnak megfelelő dollár…

Amikor megpróbálta elmagyarázni a kisfiának, hogy nagyot hibázott, és az akciója rengeteg pénzébe került a családnak, a gyerek csak annyit kérdezett, befutottak-e már a pepperónis pizzák. Az apuka itt jutott el arra a pontra, hogy nem tudta, sírni vagy nevetni lenne-e jobb. 

Hatalmas szerencséjére az egyik tranzakciót gyanúsnak találta a bankja, ezért letiltotta és a további rendeléseket sem engedélyezte. Az applikáció, amin keresztül Mason a finomságokat rendelte, egy nagyobb összegű kuponnal kárpótolta a férfit, családja ugyanis óriási reklámot csinált nekik a sztorival.

Forrás: Via, Fotó: TikTok pillanatkép

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top