nlc.hu
Horoszkóp
Szeretet és a csillagjegyek

Ezek a csillagjegyek szomjazzák a szeretetet

Ezek a csillagjegyek nagyon sok gyengédségre, figyelemre, szeretetre vágynak.

Oroszlán

Az Oroszlánnak a figyelem úgy kell, mint a falat kenyér. A Rákkal ellentétben nem érzelmi megerősítésre van szüksége, hanem kitüntetett szeretetre, amit csak ő kap meg a párjától. Imádja a bókokat, a dicséreteket, de azonnal megérzi, ha ezek nem őszinték. Nem esik kétségbe az egyedülléttől, de akkor a legboldogabb, amikor a szerettei körében töltheti az időt, s persze begyűjtheti tőlük az elismeréseket, a dicséreteket. Párjáért, a szeretteiért ő is mindent megtesz.

Csillagjegyek és a törődés

Fotó: Getty Images/Pekic

Mérleg

A Mérleg nagyon nem szeret egyedül lenni, de ezt ki is mondja. Ő párkapcsolatban ragyog igazán, anélkül nem találja az egyensúlyt az életében. S amikor szerelmes, mindent megad a társának még annak árán is, hogy kevesebbet kap tőle. Persze, egy idő után az adok-kapok egyensúlyára törekszik, s viszonzást vár a szeretetért, azt viszont nagyon rosszul viseli, ha tőle függ a párja. Szerelmétől elvárja, hogy ugyanúgy kimutassa és éreztesse vele az érzéseit, ahogyan ő is teszi vele. 

Skorpió

A Skorpió nagyon zárkózott és visszafogott típus, sokan ezért nem is gondolják róla, mennyire vágyik a szeretetre, az érzelmi közelségre. S bár neki nagyon fontos az egyedüllét, az énidő a párkapcsolatban, a figyelem, a törődés is legalább ennyire kell neki a boldogsághoz. Valójában minden kell neki a párkapcsolatban. Hajlamos túlreagálni a dolgokat, s szóvá teszi, ha párja valamit nem úgy tesz, ahogy elvárja tőle. Az is biztos, nagyon hűséges és megbízható csillagjegy, hihetetlenül mélyen érez és szeret. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top