nlc.hu
Sztárok
Váratlanul kórházba került Benedek Miklós

Elmaradt Benedek Miklós színpadi visszatérése, váratlanul kórházba került a színész

Bár korábban azt ígérte, hogy februárban visszatér a színpadra, Benedek Miklós állapota sajnos váratlanul rosszabbodni kezdett és a színművész kórházba került.

Egészségügyi okok miatt ebben az évadban már nem tér vissza a színpadra Benedek Miklós, lemondták a Hárman párban című darab összes előadását az évad végéig, pedig az előadás iránt nagy volt az érdeklődés. A tavaly november 25-én műsorra tűzött darab másik két főszerepét Egri Márta és Gálvölgyi János alakította, és a történet szerint ők hárman egy padon ülve osztanak meg történeteket és titkokat az életükből, miközben ez idő alatt összebarátkoznak és megszeretik egymást – írja a Blikk.

Benedek Miklós

Benedek Miklós 2020-ban (Fotó: Profimédia)

A premier éppen csak lement, de december 11-től már le kellett mondani az előadásokat. A színművész január végén árulta el, hogy egy teljes hónapon át tartó kezelés miatt volt erre szükség, viszont azt ígérte, hogy februárban már újra láthatjuk a darabban. Most azonban a nézők sajnálatára elmaradt a nagy visszatérés, és a közeljövőben biztosan nem kerülhet rá sor. A lap a színész egyik közeli ismerősétől tudta meg, hogy Benedek Miklóst újra kórházban kezelik, miután váratlanul rosszabbodni kezdett az állapota. A színművész fia, Albert ugyan megköszönte a lapnak az érdeklődést, és ígérte, hogy átadja a jókívánságaikat, de nem szeretett volna édesapja betegségéről és állapotáról bővebb felvilágosítást adni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top