nlc.hu
Sztárok
69 éves lett Eperjes Károly

Eperjes Károly szervezetét legyengítette a harmadik Covid-fertőzés

Február 17-én ünnepelte 69. születésnapját Eperjes Károly, aki azt mondja, nem most érzi magát élete legjobb formájában, de dolgozik rajta, hogy visszanyerje az erejét.
Eperjes Károly

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja visszafogottan ünnepelte a születésnapját. Mint a Blikknek elmondta, mozgalmasan telnek a napjai, ezért szülinapozni sem állt meg hosszú időre.

„Állandóan úton vagyok Sopron és Budafok között. Ingázom, de ez még véletlenül sem teher. A soproni Petőfi Színháznál felkértek, hogy a következő pályázatig vállaljam el a művészeti vezető pozíciót, és én örömmel mondtam igent. Emellett persze, játszom is, hiszen én elsősorban színész vagyok” – osztotta meg dolgos hétköznapjairól.

A munka mellett a labdarúgás is fontos része az életének, bár mint mondta, a harmadik Covid-fertőzés kiszívta az erejét: „Már nem olyan vagyok, mint korábban, és ezen változtatni kell.”  

Fotó: fotocentral.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top