Kik érdemlik meg a ballagást? címmel írt nyilvános levelet egy nyolcadik osztályos, Asperger-szindrómával élő fú édesanyja a Facebookon a Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőéért csoportban. Az édesanya azért ragadott tollat, mert szerinte az iskola úgy bünteti enyhén autista gyermekét, hogy nem engedi részt venni a ballagási ünnepségen.
Sokat viaskodtam magammal, hogy nyilvánosságra hozzam e a történetünket, vagy hallgassak… Pró és kontra érvek, mert hát aki félti a gyerekét, az, valljuk be, többnyire hallgat, tűr, ha jót akar… Nem tudom megtenni, az igazságérzetem erősebb, nem hagy nyugodni a dolog. Szülői érdekvédőként is jól tudom, nem hallgathatok, ami velünk zajlik, fémjelzi az egész oktatási rendszer embertelenségét, azt kifosztottságot, amit egyetlen gyermek sem érdemel meg.
Történetünk, azt hiszem, túlmutat az én fiam egyéni problémáján, és a Taigetosz-törvény kapcsán különösen aktuális.
A gyermekem 8 osztályos, végzős diák, nem kívánatos személy a saját ballagásán. Nincsenek erre szavak, józan ésszel fel nem fogható számomra. Nem verekszik, nem bánt másokat, tudomásom szerint sosem volt vele magatartásbeli gond, beilleszkedő, barátságos gyerek, mégis az iskola döntött így, ahol tanulói jogviszonnyal rendelkezik, megvonva tőle azt a jogot, hogy az osztálytársaival lehessen még utoljára, elvéve azt az egyszeri megismételhetetlen emléket, amit minden más gyerek megkaphat. Történik mindez Budapesten, egy jó nevű általános iskolában. Csak az én fiam nem ballaghat mert segítségre szorul? Akkor ki kell öt utálni? Mi ez, ha nem Taigetosz, vagy még annál is rosszabb? Totális lelkiismeretlenség az oktatási rendszer részéről? Nem csupán egy ballagás a tét, annál sokkal több.
Eddig is sok sérelem ért bennünket éveken át folyamatosan, az hogy itt tartunk, a rossz iskolarendszernek köszönhető, az embertelen bánásmódnak, a fejlesztések elmaradásának, és akkor még a jön a tetejébe rá még ez. Nem elég, ami eddig érte őt 8 év alatt a közoktatásban?
Okos, értelmes fiam, a legkiválóbb lehetne a társai között, de ha nem lennének kiváló adottságai, akkor is egy gyermek! Bármely iskolának büszkének kellene lennie rá, és nem megvonni tőle a ballagást, én anyaként igenis büszke vagyok rá!
Az iskolával nem sikerült egyeztetnem, hiába reménykedtem ebben, hogy meg oldjuk közösen, és jobb belátásra bírhatóak. Teljesen egyértelművé vált, hogy retorzió jelleggel akarják büntetni, ezt nyíltan el is mondta az iskola igazgatója, hogy büntetni kell. Kérdésem, azért, amire valójában nem képes, ami az állapotából adódik, a segítségnyújtás helyett? Végül is, ha nagyon végiggondolom, ezek szerint a vak a hibás, amiért nem lát, a sánta meg, amiért biceg?
Kiderült, a fiamat okolják, hogy nem mutatott kellő érdeklődést, és nem akart saját magától bejárni iskolába, amióta magántanuló lett néhány hónapja. Hangsúlyozom, egy aspergeres (autizmus enyhébb formája) gyermekről van szó, akinek a kapcsolatépítése eltér az átlagostól, és érzékenyebb is másoknál, egyéni elbánást érdemelne, sokkal több támogatást kellett volna kapnia, hogy valóban ne szigetelődjön el. Azt gondolom, ami csak tőlem tellett, mindent megtettem, ami egy szülőtől elvárható, a fiam érdekét képviseltem mindenkor. A magántanulóság sem jár számottevő előnnyel, számunkra is teher, amit az iskola felelősséget ránk hárított, mi tanítjuk otthon, hiszen az iskolában sem kapacitás, sem szakértelem nincs egy sajátos nevelési igényű gyermekhez, aki egyéni bánásmódot igényelne valamiért.
Amikor szóvá tettem, hogy miért nem értesítenek egyetlen iskolai rendezvényről, kirándulásról, közös utolsó fotózásról miért marad le, amely a gyermekemet érintik, akkor azt a választ kaptam, hogy nem szokás a magántanulóknak részt venni az iskolai rendezvényeken. Miután jeleztem aggályaimat, és kértem, hogy a fiam is részt vehessen mindenben, hiszen a magántanuló is teljes jogú tanulói jogviszonnyal rendelkezik, elutasító választ kaptam, mellesleg a fiam osztálytársai írtak üzenetet Facebookon, hogy az osztályban az hangzott el, hogy nem érti az osztályfőnök mit “erőlködők”, hiszen magántanulóvá lettünk, minek akarunk bejárni. Azt is mondták az iskolában, örüljünk, hogy egyáltalán bizonyítványt kap, és megkapja a ketteseket, ne akarjuk mi még ballagást is.
A gyerek a hibás, nem integrálta saját magát az oktatásba. Az osztályfőnöke azzal “motiválta”. hogy a gyermeknek azt mondta, minek is jár be egyáltalán, ha nem ér be pontban reggel 8 órára, akkor meg se próbálja. Megállapodás volt a KLIK, a vezetőség, a szakemberek és köztünk, hogy nem közli senki vele, hogy magántanuló lett, hiszen nem akarjuk, hogy elszigetelődjön. Természetesen ezt a megállapodást is felrúgták.
Nemhogy segítenék a beilleszkedését, de ellenkezőleg, az iskolától, sőt most már az osztálytársaitól is elvágják, a bejárásról módszeresen leszoktatták, a társadalomtól elszakították.
A ballagáson való részvételtől való megvonás pedig beláthatatlan következményekkel járhat, hiszen ez tanulói jogviszonyát tekintve is joga lenne, és ha a többiek részt vesznek, ebben az esetben a számára kirekesztés, nagyon súlyos diszkrimináció, megítélésem szerint, amiben ráadásképp az iskola mindvégig tevékenyen részt vállalt. Az iskolát persze úgy tűnik, nem érdekli, mit okoz. Az ügyében az elszenvedett sérelmek miatt jogi lépésekre szántam el magam, a gyermekem jogainak a többszörös megsértése miatt, és azért, hogy ne történhessen meg hasonló eset sem egyetlen gyermekkel többé, mert ez a szégyen és gyalázat az iskolarendszeré, de semmiképp nem a gyermeké.
Budapest, 2017. 06. 04. Veress Zsuzsanna, egy aggódó anya
