nlc.hu
TV-sztárok
Véget érhet Schobert Norbi és Hamvai PG bírósági ügye

10 év után véget érhet Schobert Norbi és Hamvai PG jogi csatája

Hamarosan pont kerülhet az ügy végére.

2013-ban indult a per, amiben számos DJ, zenész és kiadó több mint 200 millió forintot követel a Schobert házaspártól, amiért nem fizetik ki nekik a DVD-ken hallható zenék jogdíjait – írja a story.hu.

Schobert Norbi

Fotó: Birton Szabolcs

A lapnak Hamvai PG beszélt a több mint 10 éve tartó jogi csatáról. „Elkészült jó pár DVD, ami kereskedelmi forgalomba került, és amire felhasználtak zenéket. Nemcsak az enyéimet, hanem egy csomó DJ-jét. De ez a világon mindenhol úgy megy, hogy vagy a kiadótól, vagy a szerzőtől meg kell venni a dalokat, és azok csak utána kerülhetnek rá bármire. Na most ebben az esetben ez elmaradt. Tíz éve húzódik ez az egész ügy, következőleg május közepén megyünk újra a bíróságra annak reményében, hogy ennyi év után már végre a döntés felé közelítünk” – jelentette ki a lemezlovas. 

„Jelenleg pótmagánvádas büntetőeljárás van folyamatban Schobert Norbert ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szerzői és szerzői szomszédos jogok megsértésének vádjával. Jelen eljárás, melynek utolsó szakaszához érkeztünk, és hamarosan ítélethozatal várható, azon 2015-ben indult büntetőügy része, amelyben a Dabasi Járási Ügyészség megállapította, hogy az ügyben résztvevő hanglemezkiadók tekintetében Schobert Norbert bűncselekményt követett el, és ügyészi megrovásban részesítette” – mondta Hamvai PG.

A lap megjegyzi, Schobert Norbi egy évvel ezelőtt 15 millió forintot fizetett ki az elmaradt jogdíjakért. „Örülök, hogy egy nyolc éve húzódó eljárás lezárult. Mindent kifizettem, amit kiszabtak rám, és mindenkinek jó egészséget kívánok.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top