nlc.hu
Sztárok
Ő Lady Szomjas barátnője

Címlapon mutatta meg először a barátnőjét Lady Szomjas

Már várta, hogy követőinek is bemutathassa a szerelmét.

A népszerű közösségi médiasztár, Lady Szomjas egyedülálló lehetőséget kapott: ebben a hónapban nemcsak a havilap címlapján szerepel, de vendégszerkesztőként is bemutatkozott. A lap tematikája ezúttal a szerelem volt, így egyértelművé vált számára, hogy most megmutatja a barátnőjét, akit bár láthattak a követői már ilyen-olyan szögekből, közös képet és videót még nem mutatott magukról.

Lady Szomjas és barátnője

Fotó: RTL

Fél éve vannak együtt. „Nem az idő számít, hanem, hogy tényleg egymásnak vagytok-e teremtve. Nála éreztem először azt, hogy otthonra találtam egy emberben. (…) Eddig is volt kockázat, a coming outolásban is van. Mindig van, amikor sok embert érint a dolog. Úgy voltunk vele, hogy valakinek meg kell tennie ezt a lépést, és büszkeséggel tölt el, hogy mi tesszük meg” – mondta a Fókuszban Szomjas Jennifer, aki arról is beszélt, hogy végre olyan formában van, amit szeretne látni a tükörben, ehhez azonban hosszú út vezetett.

„Folyamatosan beteg voltam, ez egy ilyen lelki kimerülés volt. Jobban érzem most magam, energikusabb vagyok, mint valaha. Ez sok áldozattal járt, ezt szeretném bemutatni. (…) Amikor nem tudtam lefogyni, nem értettem, hogy mi a baj. Edzettem, odafigyeltem a kajára, nem értettem, hogy miért nem megy a folyamat” – részletezte az influenszer.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top