Az egyik slágertéma a “hagyj már lógva egy kicsit”-lemez és a barátokkal együtt töltött idő volt. Közben persze sok minden más is szóba került.
“Szerintem a szülők sokszor nem értenek meg minket, mármint abban igazuk van, hogy vegyük fel a pulcsit, mossunk kezet, ne együnk csipszet ebéd előtt (bár én most is épp csipszet eszem ebéd előtt), vagy ne együnk túl sok édességet. De vannak olyan dolgok, amiben nekik sincs igazuk, például mikor öt perccel később érsz haza, mint kellene, na jó, lehet, hogy van az tíz is, és ezért kiszabnak rád egy büntetést, amikor mondjuk csak késett a busz. Szerintem vannak olyan szülők, akik túlságosan komolyan veszik azt, hogy a gyerek éppen kamaszodik. Például amikor bezárkózik a szobába, és a szülei folyamatosan bemennek, és hívogatják ki, vagy mindenképp beszélni akarnak a lányukkal/fiukkal, pedig ilyenkor mi csak egy kis magányra vágyunk, azért zárkózunk be, nem pedig azért, mert nem akarunk a szüleinkkel lenni.” (Dorka, 12 éves)
“Bejönnek a szobádba, aminek csukva volt az ajtaja, nem véletlenül, mondjuk épp Skype-on beszélek a barátaimmal. Mondanak valamit vagy kérdeznek valamit, kimennek, az ajtó meg nyitva marad. Ezt megismétlik egy este tízszer, anya biztosan, ha kérem, hogy csukja be az ajtót, megsértődik, szabályosan nehezményezi, hogy egyedül akar lenni az ember.” (Flóra, 13 éves)
“Szerintem a szülők sokszor túl szigorúak, például mikor nem ismerik egy osztálytársunkat, ezért nem engedik, hogy átjöjjön hozzánk, vagy mi menjünk át hozzájuk. Vagy mikor neked valami nem ízlik, és ezen megsértődnek. Ezt amúgy abból lehet látni, hogy mérges arcot vágnak, nem engednek megszólalni, és azt hajtogatják, hogy nem érdekli őket. Vannak azok a szülők, akik a 11-12 éves gyereküket nem hajlandóak egyedül kiengedni a lakásból, veszélyes néven. Szerintem a szülők többet lehetnének a gyerekeikkel, tudom, hogy sokat kell dolgozniuk, hogy pénzt szerezzenek, na de na.” (Kitti, 11 éves)
“Nekem nem is a saját anyukám, hanem az ismerősöm anyukája jutott eszembe. Elég szigorú, nagyon kevés dolgot enged meg neki. Szerintem ha többször elengedné a barátaival, és nem féltené ennyire, sokkal jobb fej lenne. Sokszor még a közeli rokonaival sem engedi el őt sehova. Vannak olyan pillanatok, amikor a szülők nem értik, mi történt. Minden gyerek örülne, ha a szülők megértenék a problémájukat. (Borcsa, 10 éves)
“Az én szüleim, de főként az anyukám az igazság bajnoka. Ez amúgy nekem bejön, mert tök sokszor igaza van (amikor például a tanárokat kritizálja), de amikor az osztálytársaimra szól be, attól nagyon ki tudok borulni. Lehet, hogy igaza van, de egyszerűen nem érti meg, hogy nekem nagyon rosszul esik, ha épp azokat kritizálja, akikkel tökre szeretek együtt lógni.” (Enikő, 13 éves)
“Én egyedül azt nem bírom az anyukámban, hogy ha tetszik valaki, nem tudom neki elmondani, mert azonnal továbbadja apunak. Rém ciki.” (Zsófi, 13 éves)
Akad olyan felnőtt, aki másnap mindig el tudja intézni, amit előző nap megígért? A gyerekek mindenesetre ezt is felrótták nekünk.
“Az én szüleim tök jó fejek, de egy valamit biztosan megváltoztatnék bennük, ez pedig az, hogy folyton halogatják azt, amit ígérnek. Például megkérem őket, hogy beszéljék meg, mikor jönnek le hozzám a barátaim nyáron a Balcsira, kétnaponta rákérdezek, mert baromi fontos nekem, hogy ez megvalósuljon, de mindig ugyanaz a válasz: Jaj, Maci, elfelejtettem, ne haragudj, holnap felhívom őket, ígérem. Szabályosan veszekednem kell velük, mire végre történik valami.” (Zsófi, 13 éves)
Sok családban vannak elvárások a gyerekek felé a házimunkával kapcsolatban. El lehet ennek találni a gyerekek szerint is igazságos arányát?
“Jó fejek, de még jobb fejek lennének, ha nem kellene ennyi házimunkát végeznem. Általában a tesómmal elmosogatunk, pontosabban én törölgetni szoktam, a szobánkat rendben tartjuk, legkésőbb suli után beágyazunk, hétvégente felsöpörjük a konyhát, fel is mossuk. Nem tűnik ez olyan soknak, de suli után, hétköznap nem épp a házimunkára vágyunk. A másik, hogy egyáltalán, egyáltalán nem értik azt a nyelvet, amit beszélünk. LOL, mondom valamire, ők meg csak néznek, hogy »hogy is mondtad, kislányom?«.” (Blanka, 14 éves)
“Anyának igaza van abban, hogy ha egyszer megállapodtunk, hogy az én dolgom kipakolni a mosogatógépet, akkor ne kelljen ezért szólni. Ha ilyenkor szól, és nem ugrom azonnal, kiakad, hogy miért kell egyáltalán szólni. Pedig néha tényleg elfelejtem. Na jó, inkább gyakran.” (Betti, 12 éves)
“Imádom a szüleim, de olyan dolgokon tudnak pörögni… Ott vannak a konyhában, az ember kér tőlük egy pohár almafröccsöt, erre azonnal megkapja, hogy szolgáld ki magad, ne legyél lusta. Azonban a gyerek ezt nem lustaságból teszi, hanem mert úgyis ott van a szülő, egyszerűbb.” (Eszti, 13 éves)
“Nálunk mindig totál nagy rend van. Ez, mondjuk, nem baj, de én a saját szobámban nem így érzem jól magam. Oké, hogy a koszos ruháknak a szennyesben a helyük, de miért baj az, ha nem tartok rendet az asztalomon, vagy nem viszem ki azonnal az üres poharakat? Elvégre a saját szobámról beszélünk!” (Jázmin, 13 éves)
Cseszegetés a rossz jegyek miatt, feszkó, fáradtság, kölcsönvett tárgyak. Ismerős? A gyerekeinket mindenesetre ezek sem teszik túl boldoggá.
“Én csak azt nem bírom, amikor a tanulással cseszegetnek. Márpedig ezt viszonylag folyamatosan nyomják mindketten. Amikor megkérdezem, hogy ők vajon mindig csak ötöst kaptak-e mindenből, csak hümmögnek. Amúgy addig a barátaimmal sem találkozhatok, amíg nincs kész a lecke. Pedig utána becsszó, megcsinálnám. Ha megkérdezem, miért van ez így, képesek annyit mondani, hogy csak. Kíváncsi lennék, mit szólnának, ha én válaszolnék így valamire, amit ők kérdeznek!” (Tomi, 13 éves)
“Nagyon túl tudják reagálni a dolgokat mindketten. Hármas lett a matek tézém? Értetlenkednek, tisztára lelkiismeret-furdalást csinálnak. Mintha legalábbis az ötösre hajtanék. Sosem voltam még négyesnél rosszabb félévkor vagy év végén.” (Boti, 13 éves)
“Különösebb baj nincs a szüleimmel, leszámítva, hogy apám néha tök ideges a melóhelye miatt. Ilyenkor jobb, ha hozzá sem szól az ember. Futás után amúgy is jobb kedve lesz. Anyában egyetlen dolog idegesít, hogy folyton az én dolgaimat használja. Nincs kéznél egy toll? Hopp! Jól jön az íróasztalomról egy-kettő. Csak aztán elfelejti visszatenni. Kéne egy töltő? Ott van a gyereké, szuper. Ja, hogy aztán kereste, mert kellett volna, de nem találta? A múltkor simán zsebre tette a kulcsomat is, mert szokás szerint rohant valahova, és nem találta a sajátját. Ezek a dolgok aztán néha napokig nem is kerülnek elő. Szóval, kissé szórakozott. A legrosszabb az, amikor fáradt. Pattog, a hangját is felemeli minden hülyeség miatt, szabályosan cseszeget. Aztán még az is neki áll feljebb, hogy ha ilyenkor becsukom a szobám ajtaját, felcsapom a fülhallgatóm, és irány a Greenday vagy a Halott Pénz.” (Bence, 13 éves)
“Egyetlen dolgot emelnék ki: a szülők képesek a gyerekeken kitölteni a saját fáradtságukat. Munka után idegesek, türelmetlenek, és a végén a gyerek szív. Elnézem néha őket, és gyakran gondolok arra, hogy ha ekkora idegbaj felnőttnek lenni, akkor remélem, én még sokára növök fel teljesen.” (Szonja, 11 éves)
