nlc.hu
Sztárok
Jákob Zoltán véleménye a gazdag csemeték szüleiről

Jákob Zoltán szerint a gazdag családba született nőket a szüleik rontják el

A milliárdos azt mondja, kicsit ő is „elrontja” a gyerekeit.

Jákob Zoltán a napokban nyilatkozott arról, hogyha választania kellene egy tehetős és egy kevésbé gazdag nő közül, inkább utóbbival találkozna, szerinte ugyanis a szegény nők sokkal kedvesebbek. A mai Mokkában újabb részleteket árult el a párkeresési szokásairól. A következő Nagy Ő úgy véli, hogy egy vagyonos családba született nőnek például nehéz ajándékot adni, mivel a szülei hamar elkényeztetik.

„Azt gondolom, a szülők rontják el azokat a lányokat, mert mindent rájuk hagynak, mindent megvesznek nekik. És nem értékelik annyira a világnak azokat a dolgait, amikért meg kell küzdeni. Kicsit én is elrontom a gyerekeimet, de nekik szerencséjük van, mert az anyjuk nagyon szigorú” – fejtette ki véleményét a milliárdos, hozzátéve: a saját gyerekeit is felkészítette, hogyha párjuk lesz, akadhat majd problémájuk abból, hogy módos családba születtek. A férfi azt is elárulta a műsorban, hogy szegényebb lányt képzel el maga mellé, illetve zavarná, ha a kedvese többet keresne nála.

Jákob Zoltán

Jákob Zoltán Fotó: Mokka

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top