nlc.hu
Életmód
Ilyen érzés viselni egy multifunkciós sportcipőt

„Végre én is elmondhatom magamról, hogy tudom, milyen érzés beleszeretni egy cipőbe” –  Columbia Facet 75 Mid Outdry cipőteszt

Ismerős az az érzés, amikor hazaérsz egy hosszú túráról vagy sétáról, és alig várod, hogy lerúgd magadról a cipődet, mert szorít, fáj és szinte alig érzed a talpad és a lábujjaid benne? Eddig nekem is ezek voltak a tapasztalataim, de most megtaláltam azt a cipőt, amivel ezeket a fenti rossz élményeket elfelejthetem.

Mondhatjuk, hogy aktív életet élek, és mindig mozgásban vagyok. Naponta átlagosan 15.000 lépést teszek meg, de nem ritka, hogy ennél jóval többet is, ráadásul elég gyakran váltogatom a terepeket is. A kertvárosban élek, ahol 10 perc sétára van az első tömegközlekedési eszköz, így tavasszal, nyáron, ősszel és télen folyamatosan szedem a lábaimat. Munkába, edzésre, a boltba, barátokkal találkozni. Az elmúlt években nagyon sok sport- és túracipőt kipróbáltam, de eddig nem találtam meg a tökéletest. A hangsúly az EDDIG szón van.

Most boldogan számolhatok be arról, hogy elkészült számomra a cipő, amiben túrázhatok, sétálhatok bármilyen terepen, és közben olyan érzés, mintha semmit sem viselnék, de mégis biztosan megtartja a lábaimat. Óh, és a legjobb, hogy a nap végén úgy vehetem le ezt a cipőt, hogy egyáltalán nem fáj se a talpam, se a lábujjaim.

Így vált a gyaloglás a mindennapjaim részévé

Minden a pandémia időszakában kezdődött. Bár lassan, így három év távlatából már sokan elfelejtenék ezt az időszakot, de az én emlékeimben még ott van. Március közepén, amikor leállt a világ és jött az első lezárás és a kijárási tilalom, bennem a napi sétáim tartották a lelket. Reggel és munka után az egyetlen kapcsolatom a külvilággal az volt, hogy naponta kétszer legalább 5 kilométert megtettem a környékünkön. A 11. kerület kertvárosi részében és a közeli Budafokon rengeteg dombos rész van, amit meghódítottam. Ám a sok séta nem volt felhőtlen élmény, mert sokszor fájt a lábam a nap végére.

Nem fordítottam elég figyelmet arra, hogy megfelelő lábbeliben tegyem meg a napi kétszeri kimenőmet, csak felkaptam az utcai cipőmet és mentem. Sokszor kavicsos útra vittek a lábaim, az esőről ne is beszéljünk. A legtöbb cipőm egyáltalán nem volt vízálló, így vizes zokniban kullogtam haza, ráadásul a sárban, hóban sokszor csúszkáltam is.

2020 márciusában heti háromszor elkezdtem edzeni is, eleinte a járvány miatt online, aztán ahogy a körülmények engedték, terembe is jártam. Az edzéseket gyors tempójú gyaloglással egészítettem ki, de nem választottam funkcionális cipőt, így a napi 14-16 kilométeres napjaimon a lábaim megérezték ezt.

Nyáron sem hagytam abba a gyorsgyaloglást, lehetett akár 40 fok is, én akkor is róttam a köröket a környéken. Garantált volt az izomláz a talpamban, ráadásul a legtöbbször alig tudtam lefejteni a cipőt, mert a lábam feldagadt. Túrázni is nagyon szeretek, sokszor mentünk a férjemmel hosszabb túrákra a közeli erdőkbe, de legtöbbször az utcai cipőmben tettem mindezt. Nem voltam tudatos, bevallom, viszont ez a cikk nektek is segítség lehet, hogy tanuljatok az én hibámból.

Új cipő ismeretlen terepen

Szerencsére azóta eltelt három év, én pedig okosabb lettem. Jobban megismertem a testem, a teljesítőképességem határait, és már okosabban választok cipőt is, mert tudom, hogy a lábaim megköszönik, ha megfelelő cipőben teszem meg azokat a kilométereket. A Columbia Facet 75 Mid Outdry cipője nemcsak a mindennapi utcai sétáim során lett hű társam az elmúlt egy hónapban, de az extrább terepeken is helytállt.

Amikor átvettem a cipőt a Columbia Westendben található márkaboltjában, sok hasznos tanácsot kaptam (nem tudtam például, hogy érdemes egy számmal nagyobb cipőt venni, mert így hegymenetben lefelé kevésbé fog nyomni, és nem terheli a lábujjakat), de nem sok időm volt megismerni a lábbelit, ugyanis szinte egyből repülőre ültünk, és meg sem álltunk Dániáig.

Ismerős az az érzés, amikor veszel egy új cipőt, és jön a félelem, hogy vajon mennyire fogja feltörni a lábad? Én eddig akármilyen sportcipőt próbáltam először hosszabb sétán, a vége mindig egy-egy vízhólyag volt, de a Facet 75 Mid Outdry cipő már a boltban is annyira kényelmes volt, hogy bíztam benne. És bevált!

Koppenhágai városnézés. Első képen a Ciszternák kijárata, második képen a Botanikus kert, a harmadik képen a Tivoli előtti Andersen szobor (Fotók: a szerző sajátja)

Koppenhágai városnézés. Első képen a Ciszternák kijárata, második képen a Botanikus kert, a harmadik képen a Tivoli előtti Andersen-szobor (Fotók: a szerző sajátja)

Az 5 napos koppenhágai  és malmői városnézés alatt semmi gond nem volt vele. Sosem nyomott, sosem dörzsölt, és ami a hab a tortán, hogy sosem fájt benne a lábam. Pedig mentünk rendesen. Voltak napok, amit 25.000 lépéssel fejeztünk be, és számunkra teljesen ismeretlen terepeken közlekedtünk.

A jolly joker cipő

Minden kilátót, minden parkot bejártam vele, sőt, egy ciszternarendszerben kipróbáltam a vízállóságát is. A Søndermarken Park alatt húzódó víztározó rendszert jártuk körbe, miközben egy dél-koreai művész (Kimsooja) holografikus fényjátékát néztük. A kiállítás egyes képeihez sok tócsán át vezetett az út. A séta mellett jó párszor kerékpárra is pattantunk, és a cipő helytállt a tekerésnél is.

Columbia Facet 75 Mid Outdry

Íme a lila csoda, a Facet 75 Mid Outdry a Columbia legújabb fejlesztésű túra- és multisport cipője (Fotó: Columbia)

Míg Dániában esőben nem tudtam kipróbálni a Facet 75 Mid Outdry-t, ahogy leszálltunk és kijöttünk a reptérről, a budapesti időjárás kiadós felhőszakadással örvendeztetett meg. És igen, a cipő kibírja a szakadó esőben sétálást is, hála az Outdry membránjának és a hegesztett varratainak köszönhetően. Ez a csodás technológia teljes vízhatlanságot biztosít egészen a cipő fűzőig terjedő részre. Ezt azóta többször is sikerült a tavaszi időjárásnak hála letesztelnem, és tényleg így van.

Indulhat a túra!

Ha már városi körülmények között ilyen jól bizonyított a cipő, alig vártam, hogy köves, hegyes terepre vigyem. Hol a legjobb terep erre Budapesten? Irány a Normafa és környéke, ahol erdőn, mezőn, kövekkel tarkított útvonalakon lehet bolyongani. Több éve járok a Tündér-sziklához, de eddig mindig megérezte a talpam, mire felküzdöttem magam az éles sziklákkal teli lépcsőn a Libegő aljából elindulva, de ezzel a túracipővel ez sem okozott gondot.

Vizes köveken, és mulcson is jól tapadt a cipő (Fotók: a szerző sajátja)

Vizes köveken, és mulcson is jól tapadt a cipő (Fotók: a szerző sajátja)

A lila csoda az Adapt Trax talpborításának köszönhetően tényleg a legjobb tapadást biztosítja, ráadásul pont úgy, hogy az 5 mm-es rovátkáinak hála tökéletesen elosztja a terhelést. Bár tudom, hogy nem egy Alpok, de az eső utáni csúszós Budai-hegység is tud meglepetést okozni, de ezzel a lábamon szinte leszökkentem a hegyről, anélkül, hogy egy-egy kavicsot, vagy csúszós lépcsőt elvétettem volna. Tényleg tapad, nagyon tapad.

A cipő magas szára stabilan tartotta végig a lábam, és ami az egyik legjobb dolog, hogy a hozzá járó cipőfűző idomult a lábamhoz. A fűző olyan rugalmas anyagból készült, ami a hő hatására megnövekedett lábhoz tágul, hogy ne szorítsa azt, de mégis kényelmesen tartsa. Jó pár órát kirándultunk a Budai-hegyekben, de bátran mondhatom, hogy teljesen más élmény volt, mint a régi cipőimmel.

Magabiztosan kaptattam fel a köveken, a lefelé út pedig igazi örömmámorral ért fel. És bár egy-egy sikeres túra képes arra, hogy olyan adrenalinlöketet adjon, amivel lefelé már szinte szalad az ember, ám ahhoz, hogy sérülés nélkül le is érjünk, kell egy jó társ. A Columbia Facet 75 Mid Outdry ebben tökéletes partner lehet.

És bár a terméket tesztelésre kaptam, ez semmit sem változtat azon, hogy végre én is elmondhatom magamról őszintén, hogy tudom, milyen érzés beleszeretni egy cipőbe.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top