nlc.hu
Aktuális
Tájékoztató plakát a kötelező akciókról

Ezt a tájékoztatót kell kitenniük a boltoknak a kötelező akciókról

Ahogy az árstop bevezetése után, úgy most is egy egységes plakátot kötelesek kihelyezni a kereskedők.

Néhány hete jelentették be, hogy július 1-jétől a kormány akciók meghirdetésére kötelezi a kiskereskedelmi üzleteket. Most megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet is, amely pontosan meghatározza, milyen tájékoztató plakátot kell a kereskedőknek kitenniük a boltokban.

Így néz ki a tájékoztató:

A kötelező akciókról tájékoztató plakát

A kötelező akciókról tájékoztató plakát (Forrás: Magyar Közlöny)

  • A plakátot a hipermarketeknek, szupermarketeknek és a 200 négyzetméternél nagyobb boltoknak A3-as méretben, míg a kisebb üzleteknek A4-es méretben kell kifüggeszteniük.
  • A tájékoztatót a vásárlók által használható összes bejáratnál, jól látható információs táblán köteles kihelyezni a bolt.
  • Az internetes áruházaknak a honlapjuk nyitó felületén, jól látható méretben kell közzétenniük a tájékoztatót.

Egy korábbi rendelet már meghatározta, hogy 20 termékkategóriára vonatkoznak az akciók a baromfihústól az üdítőkig. A kereskedőnek a megelőző 30 nap legalacsonyabb árához képest kell legalább 10 százalékos árengedményt hirdetnie.

(Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top