nlc.hu
Család
Kriptóban rejtette el a vagyonát a felesége elől

Váláskor tudta meg, hogy a férje hatalmas vagyont rejteget előtte

Egy amerikai nőnek az lett gyanús, hogy bár a férje kimondottan jól keres, mégis úgy tűnt a váláskor, hogy alig rendelkezik tartalékokkal. Féléves nyomozásba telt lebuktatni a férfit.

Ötből egy amerikai kipróbálta már az üzletelést a bitcoinnal, sokak számára azonban ez a világ máig rejtve maradt. Így járt az amerikai nő is, akinek a válási procedúrája során tűnt fel, hogy azért elég gyanús, hogy az évi hárommillió dollárt (nagyjából egymilliárd forintot) kereső férjének milyen kevés tartaléka van a számláin – írja az India Times.

Vagyonrejtés

Elrejtette a vagyonát a felesége elől (Fotó: Getty Images)

A házasság egy évtizeden át tartott, a befektetéseiket és a nagyobb pénzköltéseiket mindig megbeszélték egymással, így a nőt is meglepetésként érte, hogy a felkért könyvelő közel félévnyi kutatás után kiderítette, hogy a férj titokban nyitott több kripto-számlát, melyeken összesen félmillió dollárnyi (kb. 175 millió forintnyi) tartaléka gyűlt össze, melyből természetesen járt egy rész a nőnek is a válási vagyonmegosztás miatt. A nő sokkolva érezte magát, hogy a férje így titkolózott előtte.

Sok floridai, texasi és kaliforniai válóperes ügyvéd panaszkodott mostanában arra, hogy a kriptoeszközök segítségével az emberek egyre hatékonyabban rejtik el a vagyonukat váláskor, és sok munkába telik, mire sikerül a szálakat felgöngyölíteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top