Egy japán youtuber heves vitát váltott ki azzal, hogy a több mint egymillió követőjének megmutatott egy videót, amelyben a mérgező medúza, a portugál gályából készült ételt eszik. A több élőlényből álló medúzatelep mérge veszélyes az emberre is, erős fájdalmat és akár halált is okozhat.
De a nézettség mindent megér, így a Homosapi nevű férfi eldöntötte, megkóstolja a veszélyes élőlényt. Felkeresett egy megfelelő partszakaszt, és összeszedett néhány szárazföldre sodort, kék lufira emlékezető élőlényt.
Megmosta, majd sokáig főzte őket, amíg kocsonyás állagúak nem lettek. Ezután nyílt lángon sütötte a darabkákat pár másodpercig, majd zöldséggel, szószokkal keverte össze. Végül megette a szokatlan – és nem túl gusztusos – ételt, és azt állította, hogy kicsit a fésűkagylóra emlékeztette az íze. Káros mellékhatásokról nem számolt be.
A tengeri élővilág szakértői azonban erősen kritizálták a kísérletet, és óva intenek attól, hogy bárki kövesse a youtuber példáját. Bár a portugál gálya fogyasztható, ha elég sokáig főzzük, és a fehérje alapú méreganyagok hatástalanná válnak, de még így is nagyon veszélyes ételt készíteni belőle. Ha a főzési idő és a hőmérséklet nem megfelelő, a méreg nem veszíti el teljesen a hatását. Ráadásul főzés közben fennáll a veszélye annak is, hogy a mérget a gőzzel együtt belélegezzük. Ha nem is halálos, allergiát és légzési problémákat okozhat.
Homosapi azt tanácsolta a nézőknek, hogy ne kövessék a példáját, és elárulta, hogy egészségügyi szakember felügyelete mellett készítette el a fogást, ha valami rosszul sülne el.
Vannak olyan mérgező ételek, amelyekről mindenki tudja, hogy halálosak lehetnek, mégis fogyasztják őket. Egy idős házaspárral például nemrégiben mérgező gömbhal végzett Malajziában.
(Kiemelt kép: Unsplash; Youtube/homosapi)