Péntek reggel jött a hír: elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze 85 éves volt.
Törőcsik Mari elnyűhetetlenségéről és munkabírásáról volt híres. Szinte az összes létező díjat besöpörte, ő a valaha legtöbbet díjazott magyar színésznő. Játékának titkát egyik legnagyobb barátja, Pilinszky János fogalmazta meg a legpontosabban és legszebben. Nem véletlen, hogy ennyire ismerte Törőcsik Marit, barátságuk még az ötvenes években kezdődött és a költő haláláig szoros maradt.
„A színészek túlnyomó többsége alakító művész, megformálja a figurát. Törőcsik Mari ritka kivétel, ő nem alakítja, ő táplálja szerepét, lázas ihlettel és folyamatosan. A színpadi alak számára nem kész ruha, mit estéről estére magára ölt: szemünk láttára, pillanatról pillanatra emeli ki szerepét önmagából és szövegéből, a teremtés forrón csupasz és kockázatos gesztusával. Sugallatos művész.
Nem eszközeiből él, hanem eszköztelenségéből. Mer szabadon érintkezni közönségével, s a kor legbensőbb sugallataival, innét tehetségének korszerűsége, hogy a modernek közt is a leginkább huszadik századi képesség az övé. Legnagyobb pillanataiban valósággal leég róla a szerep, levetkezi magát az alakítás is, hogy épp ezzel juttassa diadalra. Más közegben mozog, mint a többiek: az álom, az ihlet, a sugalmazottság légkörében. Amit csinál, az oly végzetes és kikerülhetetlen, s oly szeszélyes, oly kiszámíthatatlan is, akár az álom, telve a zseniális rögtönzések csalhatatlan mintáival.”
Mostohán bántak vele a kritikusok
Pályafutása kezdetén 10 évig igazságtalanul és rosszul bántak vele a kritikusok, pedig rögtön a főiskola után a Nemzeti Színháznál kezdett, mégis kifejezetten rossz színésznek, nem színpadra valónak tartották. A Varsói melódia című színdarab után azonban már egy emberként rajongtak Törőcsik Mariért ők is és a szakma is. Addig leginkább az volt a kifogásuk ellene, hogy nem volt gyakorlata a színpadi színészetben, mivel 1956-tól főleg filmszerepei voltak, kezdetnek rögtön első éves főiskolásként a Körhinta főszerepe, ami egészen a Cannes-i Filmfesztiválig jutott. Olyan nagy rendezőkkel készített legendás filmeket, mint Jancsó Miklós, Fábri Zoltán, Makk Károly és Maár Gyula.
Törőcsik Mari és Soós Imre A Körhinta forgatásán.
Törőcsik Mari a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A legjobb színésznőnek járó 1956-os cannes-i Arany Pálma-díjat is kiérdemelte.
„Szeretet nélkül semmi nincsen. Nyilván van olyan, hogy valaki jó a szakmájában, és még díjazzák is, de közben azt gondolják, »a fene vigye el, nem szeretjük, de azért jó«. Én viszont mindig abban a hitben ringatom magam, amikor díjat kapok, hogy ez természetesen annak is szól, amit csinálok, de annak is, hogy szeretnek.”
Három férj, két gyermek, egy örök szerelem
Nem sokkal a Körhinta után ismerkedett meg Bodrogi Gyulával, mindketten nagyon fiatalon és éretlenül ugrottak fejest a házasságba. Nagy szerelem volt, ami 9 év alatt ellobbant. A nagy ő Maár Gyula filmrendező személyében érkezett el az életébe, akivel végül 43 évet töltöttek együtt szeretetben és kölcsönös tiszteletben. Állítólag a színésznő mindenhol a teljes nevén hívta a férjét, ha kettesben voltak, akkor is neki ő volt a Maár Gyula, akinek nemcsak az igaz szerelmet, de számtalan csodálatos filmet és két gyermeket is köszönhetett.
Szenvedélyes, nagy szerelem volt a miénk. Három férjem volt, de nem véletlen, hogy Maár Gyula volt az első, akitől gyereket akartam.
Törőcsik Mari és Maár Gyula
„Sok férfi volt az életemben, de én mindenkin átléptem. Tartsanak nagyképűnek, de mindig azt mondtam, hogy nincs miről beszélnünk, hisz semmiben nem értünk egyet. Maár volt az egyetlen ember a földön, akin nem tudtam átlépni.”
Lányuk, Teréz és Vietnámból örökbefogadott fiuk, Son egyidősek, ami a véletlenek összjátéka, mivel amikor Sont megkapták, senki sem tudott róla semmit, sem a nevét, sem a korát. Egy amerikai börtöncellában találtak rá. Végül Törőcsik Mari vitte el orvoshoz, hogy a csontjai alapján megállapítsák a korát, így derült ki, hogy pont hatéves, mint Teréz. Son azóta már felnőttként visszaköltözött Vietnámba, de rendszeresen jön látogatóba az anyukájához. Törőcsik Mari sosem tette ki a gyerekeit a rivaldafénynek, még a gyerekek közvetlen környezete sem tudta mindig, hogy ki az ő anyjuk.
„Azt sokáig senki sem tudhatta. Még a lányomról sem, hogy a lányom. Az osztálytársak is csak akkor tudták meg, amikor valamilyen iskolai lapra rá kellett írni az apa és az anya foglalkozását. Teréz beírta, hogy filmrendező és színésznő. Maár Teréz, ki a te anyád? – tette fel hangosan a kérdést a tanárnő. –Törőcsik Mari. Röhögni kezdett az egész osztály. – A mienk meg a Gobbi Hilda…”
„Életem egyik legnagyobb sikere volt, hogy meghaltam”
2008-ban egy rutinvizsgálat közben leállt a vérkeringése, a klinikai halál állapotába került. Másfél hónapig volt kómában, de visszatért és azóta a színpadon és filmben is találkozhattunk vele. Megtörhetetlennek hittük.
„Tudjátok, én képtelen vagyok szeretet nélkül élni. Minden áldott nap, amikor felkelek, arra gondolok, hogy mennyire csodálatos dolog az a rengeteg szeretet, amely engem körülvesz. Ezért vagyok itt most köztetek, és ezért tudtam visszajönni onnan, ahonnan mások már nem. Kómába estem, de hat nap után felébredtem. Kinyitottam a szemem, erre az egyik orvos a fülembe üvölti. Ön a Kútvölgyi kórház intenzív osztályán fekszik! Tessék bólintani, ha tetszik tudni, hogy hol van! Bólintottam. Erre átmennek a másik fülemhez, és megismétlik szó szerint ugyanezt. Megint bólintottam. Tudjátok, mire gondoltam közben? Hogy ezek itt körülöttem szó szerint megbolondultak. Hülye egy világban élünk, nem?”
Én nem tudok már megnézni semmilyen más színházi előadást, mert elfáradtam. Örülök, ha a magamét végig tudom játszani.
