nlc.hu
Utazás
Egy hete nincs hír Varga Csaba hegymászóról

Nincs hír Varga Csaba hegymászóról, aki pótlólagos oxigén nélkül indult a Nanga Parbatra

A nagyváradi hegymászó egy hete nem jelentkezett, utoljára június 13-án adott hírt magáról.

Legutóbb az első akklimatizációs köre után jelentek meg friss információk a Nanga Parbatot oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül megmászó Varga Csabáról. A nagyváradi hegymászó egy hete nem jelentkezett, utoljára június 13-án adott hírt magáról – írja a maszol.ro.

Azt tudni lehet, hogy a hegymászó teljesítette az első akklimatizációs kört június 12-én. Az akkori tájékoztatás szerint az előrejelzések rossz időt, erős havazást mutattak, ezért inkább visszaereszkedett az alaptáborba.

Ahogy mi is megírtuk, a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a 8125 méter magas Nanga Parbatra indult június 6-án, kedden Varga Csaba Nagyváradon élő hegymászó, építész. A hegymászó arról beszélt, hogy ez az a magasság, ahol még jól tud működni az emberi szervezet. Mint mondta, már van tapasztalata ilyen magasságokkal, ez már a több mint tizedik magashegyi expedíciója lesz. Kiemelte, hogy úgy érzi, készen áll, és mindent megtesz azért, hogy az expedíció sikeres legyen.

A portál szerint eltűnése még nem feltétlenül ad okot az aggodalomra, hiszen a hegymászó nem kommunikál gyakran az expedíciói során, általában az akklimatizációs körök után jelentkezik. Korábban elmondta, a csúcstámadást a június 20. és 30. közötti időszakra tervezi.

Varga rekorderként már öt nyolcezres csúcsra is feljutott, azonban két éve a Mount Everestről, tavaly pedig a Kancsendzöngáról kétszer is visszafordult. Suhajda Szilárd halála kapcsán azt mondta, megérti, hogy nem fordult vissza és miért bízott abban, hogy sikerül elérnie a Föld legmagasabb pontját. 

Varga Csaba hegymászó

Varga Csaba hegymászó (Képernyőkép: Nézőpont Youtube)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top