nlc.hu
Sztárok
Nicole Ari Parkerrel beszélgettünk

„Nem tudnám kifizetni a bugyit sem, amit rám adtak” – interjú Nicole Ari Parkerrel, az És egyszer csak… sztárjával

Charlotte (Kristin Davis) karaktere az És egyszer csakban új legjobb barátnőt kapott. A dúsgazdag férjjel rendelkező, és maga is vagyonos dokumentumfilmest, a divatbolond Lisa Todd Wexleyt a sorozatban Nicole Ari Parker alakítja. A színésznővel a nagy divatpillanatairól, illetve a sorozatot ért sok kritikáról is beszélgettünk.

Mesélnél a második szezon koncepciójáról? Mi volt számodra fontos az új évadban? Mennyiben más ez, mint az első volt?

Semmit sem mondhatok. (nevet) Illetve talán mégis. Annyi titok leng körül egy ilyen sorozatot, jól meg kell gondolnom, miket beszélek. Az első És egyszer csak… évad komoly változást hozott, sok új karakter jelent meg, köztük az enyém, Lisa Todd Wexley. Az emberek nagyon látványosan reagáltak a változásra, mindenki véleményt akart nyilvánítani a folytatásról. Óriási szerencsében van részem, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek. Érthető, hogy a nézőket megosztotta az első évad, hiszen sok újdonságot kellett feldolgozniuk. Carrie élete nagyot változott, nem volt ott Samantha, viszont jött egy csomó új karakter a saját kis sztoriszálaival. Ezek az új karakterek pedig színes bőrűek. Erre a változásra viszont szükség volt, hiszen New York a sorozatban végre tényleg úgy néz ki, mint a valóságban: nagyon változatos bőrszínű emberek lakják.

Nagy örömömre szolgált, hogy az írók nem csak simán bepakoltak egy rakat színes bőrű szereplőt Carrie-ék köré, hanem mindent megtettek azért, hogy ők is olyan izgalmas, sokszínű figurák legyenek, mint a három régi szereplő.

Csodálatosak lettek az új karakterek, annyira valóságosak, hogy akár a barátaim is lehetnének. Közben pedig az És egyszer csak… világa valahol mégis csak egy high fashion fantáziavilág, de a karakterei ennek ellenére hitelesek. A második évadhoz érve már mindannyian hozzászoktunk a sorozat ritmusához. Izgalmas volt csatlakozni ahhoz a világhoz, amit Carrie, Miranda, és Charlotte alkotnak. Élmény volt velük a munka, hiszen hihetetlenül nagylelkűek és befogadóak velünk. Az új évadban mindenképp fontos változás, hogy sokkal több szexet láthatsz majd, mint az előzőben. Ez egy szexibb évad lesz, és nem csak az én karakterem szempontjából.

Nicole Ari Parker

Nicole Ari Parker az Egyszer csak… forgatásán New York-ban (Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin/GC Images)

Mi történik a karaktereddel, Lisaval az új évadban?

A legfontosabb változás, hogy ebben a szezonban sokkal többet vagyok a férjemmel és a gyerekeimmel, mint az előzőben, amiben főleg a csajok társaságában voltam látható. Kristin karakterével is szorosabbá válik a barátságunk. És több nagy csoportjelenet is lesz, amikor sokan vagyunk együtt. Azokat mindig jó móka forgatni.

Nyilván vannak különbségek, de ettől még az És egyszer csak… a lényegét tekintve még mindig a Szex és New York. Márpedig a Szex és New Yorkban sok a szexjelenet…

Ha nőként ebben a sorozatban fontosabb szerepet kapsz, felkészülhetsz rá, hogy jó eséllyel lesznek fehérneműben forgatott jeleneteid. Én is így készültem, ezért sokat edzettem forgatás előtt, hogy jó formában legyek. Amikor tudtam, hogy ilyen jelenet következik, előtte öt napon át csak vízen éltem. (nevet) Nagyszerű volt, hiszen mindenből a legjobbat kaptuk, csodás volt látni, hogy mennyire törődnek velünk, színészekkel. Olyan hangulat volt a forgatáson, hogy ne kelljen félni attól, ha az embernek le kell dobnia a ruháit. (nevet)

Nicole Ari Parker, Christopher Jackson, Evan Handler és Kristin Davis

Nicole Ari Parker, Christopher Jackson, Evan Handler és Kristin Davis a forgatáson (Fotó: Gotham/GC Images)

Nem sok tévésorozatot láthatunk az ötvenes nők szerelmi életéről. Mit gondolsz, az És egyszer csak… realisztikusan ábrázolja ezt?

Én abszolút realisztikusnak látom. Öröm, hogy van ez a sorozat, hiszen olyan témákkal foglalkozik, amik máshol ritkán láthatók, és ettől frissnek érzem. Ha nőként a harmincas éveidben szülsz, elveszíted a korábbi életed nagy részét. Aztán a gyerekek felnőnek, elérsz az ötvenes éveidhez, és hirtelen újra visszakapod az életedet. Nagyjából ott veszed fel a fonalat, ahol a harmincas éveidben elhagytad. Örülök, hogy vannak olyan nők a sorozat írószobájában, akik ezt ilyen hitelesen tudják bemutatni.

Nicole Ari Parker és Kristin Davis

Nicole Ari Parker és Kristin Davis a forgatáson New York-ban (Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin/GC Images)

A Szex és New York forradalmi volt a nők szexualitásának ábrázolásában, az új sorozat pedig faji- és gender témákat feszeget. Ez azonban nem mindenkinek tetszett, volt némi visszatetszés. Igazságtalannak tartod a sorozatot ért kritikákat?

Annyi stimulus ér minket az életben, szeretjük a biztonságos dolgokat. Ha van egy kedvenc sorozatunk, akkor szeretjük, ha az sok-sok év után is ugyanúgy néz ki. Megértem, hogy sokaknak csalódást okozott Samantha karakterének hiánya vagy az, hogy Big meghalt a szezon elején. Sokan már arra is felkapták a fejüket, hogy a régi kedvenceik már sokkal felnőttesebben viselkednek, és hirtelen már sötétebb bőrű emberek is megjelentek New Yorkban. Ha New Yorkba jössz, akkor egy nap együtt ebédelsz a latino barátoddal, délután megbeszélésed van a transznemű munkatársaddal, utána pedig a kávézóban egy olyan Upper East Side-i fekete nővel váltasz pár szót, aki a szociális hivatalban segélyekkel foglalkozik. Ez a világ egyik legszínesebb városa.

Úgy érezték, hogy ez már nem az a sorozat, amit korábban ismertek, de persze azért emlékeztetett rá. A divatőrület még mindig jelen volt, ahogy a könnyed hangulat és a szex is.

Sarah Jessica Parker és Nicole Ari Parker

Sarah Jessica Parker és Nicole Ari Parker az Egyszer csak… Max/Vogue partiján (Fotó: Cindy Ord/Getty Images for Max® )

Egy ilyen változásnál természetesen a rasszizmus is azonnal szerepet játszik, de ez sajnos így van, mióta a közösségi médiában bárki világgá kürtölheti akár a legvadabb véleményét is. De Michael Patrick King showrunner és a csapat szerencsére összezárt, hiszen az elmúlt 25 év során már hozzászoktak a támadásokhoz és ahhoz, hogy ez a sorozat mindig is megosztotta az embereket. Ha voltak kétségeink, Michael, Sarah Jessica, Cynthia, és Kristin mindig átsegítettek minket rajtuk. Előfordult, hogy írtak valamit, ami fájdalmas volt, de a legtöbb napon ezek szerencsére simán lepörögtek rólam. A lényeg az, hogy a sorozatot nemcsak azok nézik, akik szeretik, hanem azok is, akik gyűlölik. És szerencsére sokat beszélnek róla. (nevet)

Michael Patrick King egyszer úgy jellemezte a sorozatot, mint ami olyan barátságokról szól, melyek szembeszállnak a társadalommal. Ez a gondolat hogyan jelenik meg a második évadban?

Szerintem azzal, hogy az És egyszer csak… hitelesen mutatja be a nagyvárosi, ötvenes nőket, már szembeszáll a társadalommal. Ezt a korosztályt a nőknél nem szokták szerelmet keresőként vagy a szexuális élvezeteket hajszolóként bemutatni. Bár a sorozat elsősorban szórakoztatni szeretne, örülök annak, hogy ettől még vannak mélyebb rétegei.

Mesélnél egy kicsit a karaktered, Lisa ruhatáráról? Nagyban különbözik attól, ahogy te az életben öltözködsz?

Még Lisa bugyiját se tudnám kifizetni. (nevet) A sorozat stylistjai, Molly Rogers és Danny Santiago még arra is figyeltek, hogy ott is a lehető legdivatosabb ruhát viseljük, ahol nem is látszik. Az egyik jelenetben egy nagy télikabátot viselek, alatta pedig egy nagy, méregdrága gyémánt karkötőt, amiből a sorozatban semmi sem látszik, mégis rám adták. Minden részletre odafigyeltek, és annál is nagyobb volt most a luxus, mint amit az első évadban láthattunk.

Christopher Jackson és Nicole Ari Parker

Christopher Jackson és Nicole Ari Parker az Egyszer csak… c. soroztban (Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin/GC Images)

Van egy csodás jeleneted, amiben egy elképesztő ruhakölteményben vonulsz a New York-i hóvihar kellős közepén. Mesélnél erről?

Ennek a sorozatnak mindig megvoltak a nagy divatpillanatai. Még a leghétköznapibb pillanatokban is pompás ruhákat viselünk. A karakterem Saint Laurent ruhában viszi a gyerekeit suliba. Milyen nő viszi a gyerekeit Saint Laurent ruhában suliba? (nevet) Persze biztos van ilyen, de vicces ezt eljátszani. A konkrét jelenet azért került be így a forgatókönyvbe, mert az időjárásjelentés hóvihart jelzett. Az volt a cél, hogy odakint vegyük fel, de a vihar végül nem jött, cserben hagyott minket. Szóval végül mesterségesen, műhóval, szélgéppel és hasonlókkal kellett megoldanunk a stúdióban. Egy hófúvás közepén állni persze nem a legkellemesebb, de segített a tudat, hogy egy Balmain kabát volt rajtam és Valentino ridikül a kezemben. (nevet) És ne feledkezzünk meg a parókámról sem!

Az És egyszer csak… második évada már látható az HBO Max kínálatában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top