nlc.hu
Aktuális
Megvonták a professor emeritusi címmel járó juttatásokat

A Zeneakadémia felfüggesztette professor emeritusi címmel járó juttatásokat, hogy spóroljanak

A Telex értesülései szerint többen is beadták a felmondásukat, mivel kevésnek tartják az órák után kapott fizetésüket.

A Zeneakadémia felfüggesztette a professor emeritusi címmel járó juttatásokat, mert az intézmény spórolni akar a költségeken – tudta meg a Telex.

Az olvasók hívták fel a lap figyelmét arra, hogy a Zeneakadémián tanító nyugdíjas tanárok kiegészítő jövedelmét megvonták, aminek hatására többen is beadták a felmondásukat, mert kevésnek tartják az órák után kapott fizetésüket. 

A portál felkereste a Zeneakadémia kommunikációs osztályát, amely megerősítette, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szenátusa június 13-án döntött a professor emeritusi címmel járó juttatás felfüggesztéséről. 

Hegedülni tanítja a zenetanár az egyik diákját

A fotó illusztráció (Fotó: Getty Images)

A tájékoztatásuk szerint azonban az elvonás nem érint foglalkoztatásbeli kérdéseket, vagyis nem erősítették meg a felmondások hírét. A válaszukban hangsúlyozták, hogy ennek megfelelően minden foglalkoztatott és külsős óraadó ezután is megkapja majd az órák után járó juttatásokat. Válaszukban az elvonás mértékét nem írták meg. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top