nlc.hu
Gasztro
Házi levendulás keksz kezdőknek is – recept

Süssünk levendulás kekszet – ígérjük, nem lesz szappanízű!

Süssünk, főzzünk levendulával!

A levendula talán az egyik leginkább félreértett fűszernövény. Óvatosan kell mérni a mennyiségét, hogy üde, virágos, nyárias aromát kölcsönözzön egy ételnek, italnak. Ellenben, ha megszalad, túl dominánssá válik az íze: sokan kesernyésnek, mások kámforosnak, „szappanosnak” írják le az ízét. Nem ez utóbbi tehát a kívánatos az ízvilág: ha szinte parfümösen erős levendulás sütivel vagy limonádéval találkoztunk korábban, lehet, hogy csak egyszerűen nem jól találták el az arányokat.

Itt a szezon. Friss levendula kapható ilyenkor a piacokon, illetve sokan otthon, kertben is termesztik. A virágok ideális „szüretelési” ideje, amikor már kinyíltak, de el tudjuk csípni a teljes elnyílás előtti állapotot. Sütni azonban szárított levendulával is lehet.

Poszméh levendulavirágot poroz be

Poszméh levendulavirágot poroz be / Fotó: Busybee-CR, Getty Images

Jó tanácsok kekszsütéshez:

  • A tészta pihentetési idejét ne spóroljuk meg. Ekkor érik össze, a szilárd alapanyagoknak meg kell szívniuk magukat zsírral (a vajból), és így éri el a kekszekhez szükséges tömör állagot a tészta.
  • Mivel rövid a sütési idő, kb. negyed óra, nagyon fontos, hogy forró sütőbe helyezzük a tepsiket.
  • Ha kisültek a kekszek, várjunk 10 percet. Ha előbb akarnánk levenni a sütőpapírról, még ragadhatnak vagy eltörhetnek.
  • A legideálisabb, ha a legvégén rácsra helyezzük a kekszeket, hogy alulról és felülről is kapjanak levegőt.
  • Zárt fémdobozban hetekig is eláll.

Házi levendulás keksz recept

Amikor a frissen sült kekszek illatoznak a konyhában, megértjük, miért éri meg otthon sütni őket. Az alábbi recept ráadásul egyszerű, és ha nem szeretnénk szabályos egyenformákban kinyomkodni a kekszeket, csinálhatjuk igazán háziasan is, kézzel formázva a kekszeket. Egy-egy evőkanálnyi tésztát helyezzünk a sütőpapírra, körülbelül ugyanakkora adagokkal. Formázzuk őket kézzel kerekre, és nyomkodjuk le őket. 1 cm magasságnál ne legyenek vastagabbak! Így kedvesen szabálytalan alakú kekszeket kapunk.

Hedonistáknak: készítsd fehércsokival!

A levendula és a fehércsokoládé szeretik egymást. A tésztába törj bele fehércsokoládét vagy fehércsoki-pasztillákat. Selymesebb és édesebb lesz tőle a kekszed!

Házi levendulás keksz

Házi levendulás keksz / Fotó: Ulyashka, Getty Images

Hozzávalók kb. 25 db kekszhez:

  • 30 dkg búzafinomliszt
  • 150 g szobahőmérsékletű vaj
  • 15 dkg kristálycukor
  • 1,5 evőkanál levendula
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1,5 teáskanál tiszta vaníliakivonat
  • 2 nagy csipet só
  • 1 citrom reszelt héja

Elkészítése:

Fentebb olvashatók jó tanácsok a tésztakészítéshez és sütéshez.

  • A vajat vegyük ki előbb a hűtőből, hogy átvegye a szoba hőmérsékletét.
  • Készítsünk ki két keverőtálat. Az egyikben keverjünk össze három hozzávalót: a lisztet, sót, sütőport.
  • A másik tálban verjük fel robotgéppel a vajat a cukorral, majd keverjük hozzá a levendulát, vaníliát, citromhéjat, majd elegyítsük az egészet a lisztes keverékkel.
  • Gyúrjuk össze tésztává!
  • Letakarva 1 órára mehet a hűtőbe pihenni a tészta.
  • Készítsünk elő 2 nagy tepsit, amin elférnek a kekszek. Béleljük ki sütőpapírral.
  • 180 fokra előmelegített sütőben hőlégkeveréses funkción 7-8 percig süssük.
  • Ekkor cseréljük meg a tepsiket: amelyik eddig lent volt, mehet fel, és fordítva. További 7-8 perc sütés után elkészültünk.
  • Hagyjuk a levegőn legalább 10 percig hűlni a kekszeket!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top