Kristabel elöljáróban elárulta: az anyukája is imádja a divatot, és gyakran ugyanazokba a boltokba járnak vásárolni. Az anya stílusa ugyanakkor valamivel klasszikusabb, mint a lányáé.

Az asszony a lánya ruhatárából válogathatta össze a szetteket.
1. nap

Ezen a napon a blogger szülinapi iszogatásra ment a barátaival egy Hawaii stílusú bárba. Az anyja által összeállított szettben kissé „esküvősen” érezte magát.
2. nap

A fehér blúzt Kristabel szívesebben viselte volna farmersorttal és lapos cipővel, az édesanyja azonban szoknyát és magassarkút választott hozzá.
3. nap

Kristabelnek ezen a napon egy marketingkonferencián volt jelenése, amihez az anyja ezt a fehér ruhát és a fényes, lapos cipőt tartotta a legmegfelelőbb viseletnek.
4. nap

Ezt a ruhát a blogger korábban mindössze egyszer viselte, aztán már úgy érezte, hogy túlságosan csúnya ahhoz, hogy felvegye. Azon a napon azonban, amikor az anyja ebbe öltöztette, számos bókot kapott.
5. nap

A hetvenes évek stílusa és ezzel együtt a trapézfarmer újra divat. Ezzel pedig, úgy tűnik, Kristabel anyukája is tisztában van.
6. nap

Ennek a szettnek a legtöbb darabját a blogger leárazásokon vásárolta össze és még soha nem is viselte. A nadrágot valószínűleg nem is fogja ezután sem, inkább leadja egy adományboltban.
7. nap

Saját bevallása szerint az anyja által összerakott szettek közül egyértelműen ez volt Kristabel kedvence.