Az ókori görögök az esküvőket többnyire – de nem kizárólag – Gamelion (kb. január-február) havában tartották, és ebben az időszakban gyakran mutattak be áldozatokat Hérának, aki Kronosz és Rhea legfiatalabb lánya, illetve Zeusz felesége és húga volt, egyúttal pedig a házasság istennője. Ezen áldozatok során Gamostolosz (az esküvő előkészítője), Zygia (egyesítő) és Leleia (a beteljesült) neveken hivatkoztak rá. Leszbosz szigetén ilyenkor szépségversenyeket is rendeztek, Olümpiában pedig a nők négyévente Hérának szentelt ünnepségeket tartottak: tizenhat nőt választottak ki – a régió minden településéről kettőt –, hogy az ünnepségen elnököljenek. Az ünnepen Hérának egy új peploszt ajándékoztak, és a szűzlányok a stadionban futóversenyeket rendeztek a tiszteletére. Az istennőnek Stymphalosban három különböző szentélyt is állítottak, egyet Paisnak (szűz), egyet Teleiának (érett), egyet pedig Chérának (özvegy) szentelve; Héra e három alakja az ókori görög nő életének különböző szakaszait reprezentálta.
Bár az ókori Görögországban a házasságot szabályozó egyes törvények városállamról városállamra változtak, az összességében azért elmondható, hogy inkább társadalmi, mint személyes funkciót töltött be, azaz formális értelemben gyakorlatilag egy üzleti megállapodás volt, amely a leendő férj, illetve a menyasszony apja között köttetett (bár ez természetesen nem jelenti azt, hogy a házasság az ókori Görögországban mentes volt bárminemű érzelemtől). Az ókori görög esküvő társadalmi funkciói közé tartozott a reprodukció, a családi kötelékek megerősítése és a hajadon lányok feletti kontroll (azaz, hogy a megfelelő időben a megfelelő férfihez menjenek hozzá), mivel őket az állam problémás demográfiai csoportnak tekintette.
Héra istennő egy antik freskón (Forrás: Wikipedia)
Az ókori görög esküvő egyik legfontosabb eleme a hozomány volt. Ez általában az eljegyzéskor cserélt gazdát, de átadhatták egy későbbi időpontban is, például a házasságkötéskor, ha minden fél beleegyezett. A hozomány többnyire egy jelentősebb pénzösszeg volt, de adhattak ingóságokat, például bútorokat, valamint elviekben földet is, habár ez nem volt túlságosan gyakori, mivel a legtöbb család ezt a fiúörökösnek szánta. A nagy hozomány egy adott család gazdagságát és társadalmi státuszát fejezte ki, és – ideális esetben – visszatartotta a férjet az elhamarkodott válástól vagy éppen attól, hogy rosszul bánjon a házastársával, mivel a házasság bármilyen okból történő felbontása esetén a hozományt teljes egészében vissza kellett fizetnie a felesége családjának. Ha ezt elmulasztotta, évi tizennyolc százalékos kamatot kellett fizetnie. Épp ezért gyakran a férj és családja érdekében állt, hogy ne költse el a hozományt, még akkor sem, ha azt eredetileg a feleség eltartására szánták.
A legtöbb athéni lányt 14 és 18 éves kora között adták férjhez, míg a férfiak nagyjából 30 éves koruk körül házasodtak meg. A házasság megszervezésének felelőssége a nő gyámjára, avagy kürioszára hárult, mivel a nő jogi értelemben nem számított cselekvőképes személynek. A családon – mármint a tágabb családon – belüli házasságok viszonylag gyakorinak számítottak, különösen az első unokatestvérek között, de a nagybácsik és unokahúgok, másod-unokatestvérek, illetve az azonos apától, de különböző anyától származó testvérek közötti frigyek is előfordulhattak. Ha a tágabb családon belül nem volt megfelelő vőlegény, akkor a menyasszony apjának egyik megbízható barátja is szóba jöhetett. Az is gyakran megesett, hogy a menyasszony gyakorlatilag az esküvője napján találkozott először leendő férjével.
Francis Davis Millet: Thesmophoria (Forrás: Wikipedia)
A tényleges szertartás előtti nap az előkészületeké volt, amelyet proauliának neveztek; ilyenkor jellemzően áldozatokat mutattak be a vőlegény és a menyasszony nevében Hérának, Artemisznek, Aphroditének, Athénének és különböző helyi istenségnek. A felajánlott tárgyak közé tartoztak a gyermekkori játékok és ruhák, illetve a menyasszony egy hajtincse. Megarában és Delos szigetén a menyasszonyok az esküvőjük előtt elhunyt helyi szüzek tiszteletére is áldoztak. Volt még egy igen különös rituálé, amely a görög hagyományok szerint jó hatással volt a leendő ara termékenységére; egy fiúgyermek, akinek még mindkét szülője élt – vagyis az amphitélos – a szertartás előtti éjszakán együtt aludt a menyasszonnyal.
Esküvői készülődés egy görög vázán (Fotó: Wikipedia)
Reggel, az esküvő előtt a menyasszonyt a szolgálók megfürdették, utána drága kelmékbe öltöztették a hivatásos öltöztetőnő, vagyis a nimfokomosz irányításával, a fejére pedig egy diadémot helyeztek, valamint egy sáfránnyal festett menyasszonyi fátylat. Mind a menyasszony, mind a vőlegény házát feldíszítették, és a menyasszony vagy a vőlegény családi házában lakomázással, ivással, tánccal és énekléssel egybekötött ünnepséget tartottak, amelyen Hümenaioszhoz, az esküvői ceremóniák védistenéhez szóló himnuszokat énekeltek. A vendégeket nemek szerint választották szét, és még a menyasszony és a vőlegény sem étkezett együtt. Sötétedés után aztán felvonult a teljes násznép, és a menyasszonyt a vőlegény házába kísérték. Az utat fáklyákkal világították meg, és kiabáltak, énekeltek és zenéltek, hogy elűzzék a gonosz szellemeket, közben pedig birsalmával és ibolyával dobálták a menyasszonyt és a vőlegényt, hogy a nászuk termékeny legyen.
A nászéjszaka másnapján tovább folyt a tánc és a mulatság. Ekkor is adtak epauliákat, azaz ajándékokat: különböző parfümöket, szappanokat, bútorokat, edényeket és egyéb háztartási cikkeket. A szertartás utolsó felvonása egy nagy lakoma volt, amelyen a menyasszony által főzött finomságokat szolgáltak fel, és amelyen csak a család férfitagjai vettek részt a vőlegény apjának házában, amely most már az új menyasszony háztartása volt; ez a szertartás valószínűleg arra szolgált, hogy a menyasszonyt hivatalosan bemutassák az új háztartás férfitagjainak.
