Lassan elkezdődik a dinnyeszezon, bár a legtöbb üzletben és zöldségesnél még csak import gyümölcsöt lehet kapni, átlagosan 600 forintos kilóáron – számolt be az RTL Híradó.
A csatorna szerint egy éve a görögdinnye 20, a sárga 30 százalékkal volt olcsóbb. A termelők azt mondják, még nagyon a szezon elején járunk, ezért nehéz megmondani, hogy az árak merre mozdulnak majd el, amint nagy számban kikerül a magyar dinnye a piacra. A Dinnyetermelők Egyesülete szerint az viszont biztos, hogy idén a tavalyinál sokkal jobb termésátlag várható: 140-160 ezer tonnára számítanak.
Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermesztők egyesületének elnöke elmondta az RTL-nek: kimondottan jó záporok áztatták a földeket, ezek nagyon jó mikroklímát biztosítottak a magyar görögdinnyének, és el lehet azt mondani, hogy június utolsó hetétől nagyfóliás termesztésből már elkezdték szedni a termelők. Ezekkel a görögdinnyékkel találkozhattunk most már a piacokon, kisebb boltokban.
A szakember szerint a termelők az idén megtermelt dinnye csaknem harmadát külföldön fogják értékesíteni.