Szandi sokszor azért került az újságok hasábjaira, hogy 47 évesen is elképesztő formában van. Az énekesnő csodás alakját a rendszeres mozgásnak és egészséges táplálkozásnak köszönheti, ám van egy kedvenc sportja, aminek hosszú évekig nem tudott hódolni.
Mint kiderült, az énekesnő korábban rendszeresen lovagolt, egészen addig, míg egyszer súlyos agyi sérülést szenvedett egy baleset következtében és három napig kómában volt. Azóta képtelen volt lóra ülni, azonban nem rég megálmodta, legújabb videóklipjében vágtázni szeretne. Kedvese először nem vette komolyan, ám Szandit nem tartotta vissza korábbi traumája, szembe nézett félelmével, és most úgy vágtázik, ahogy korábban.
„Nem emlékszem a balesetre, hogy konkrétan hogyan történt, de állítólag átestem a ló feje felett a földre. A vállam csapódott először a földhöz és csak utána a fejem, utána három napig voltam kómában – idézte fel a szörnyű balesetet a Mokka kameráinak az énekesnő. – Egy évvel utána próbáltam újra, majd évekig próbálgattam újra lóra ülni, de már nem olyan volt. Egyszerűen bennem volt egy félelem, ha megmozdult, picit ugrándozott a ló alattam, rettegtem, hogy lefogok esni. Így nem lehet lóra ülni.”
Az énekesnő a klipje miatt most ismét megpróbálta a lovaglást, ám az első lóval nem volt szerencséje, ugyanis egy izgága, angol telivért kapott. Ma már három gyermek édesanyjaként nagyobb felelősségérzet van benne, így kért egy nyugodtabb lovat. „Az angol telivér után a Rikire ültem, azonnal éreztem a biztonságot.”