nlc.hu
Egészség
Az elemet lenyelő kislány állapota

Magához tért az egyéves Lara, aki lenyelt egy ceruzaelemet – túl van az életveszélyen

Napokig mélyaltatásban tartották.
elem

Jobban van, és már eszik az az egyéves, magyar kislány, aki július 17-én lenyelt egy elemet, ám a német orvosok 9 napig nem vették észre, hogy mi okozza a fokozódó rosszullétét. Addigra az elektromos hatástól annyira károsodott a kis Lara nyelőcsöve, hogy rögtön az intenzív osztályra vitték, ahol napokig mélyaltatásban tartották. A Bors értesülései szerint a kisgyerek állapota annyit javult a hét közepére, hogy végre felébresztették, sőt napokon belül hazaengedik.

Szinte percről percre javult az állapota. Felébresztették, és beszél. Még csak szavakat tud mondani, de azt folyamatosan hajtogatja, hogy Apa! (…) Szerencsére már evett is pépes bébiételt és tápszert” – mesélte megkönnyebbülten a bulvárlapnak az édesanya.

Lara még is az intenzív osztályon fekszik, mert még váladék lepi a tüdejét, amit az orvosok porlasztóval igyekeznek eltávolítani. 

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top