nlc.hu
Életmód
Fogyasztóvédelmi ellenőrzés a román tengerparton

Nulla higiénia: több vendéglátós is a járdán főzött a román tengerparton

Botrány a konstancai üdülőfaluban.
utcai büfé,

Lecsaptak a fogyasztóvédők a román tengerpart vendéglátósaira. Az ellenőrök a konstancai üdülőfaluban több kereskedőt is ellenőriztek és azt tapasztalták, hogy közülük több is a járdán főzött, az élelmet pedig nem tárolták megfelelő hőmérsékleten, veszélyeztetve ezzel a nyaralók egészségét – írja a maszol.ro.

Az ellenőrzés azonban botrányban torkollt: szidalmazták a fogyasztóvédőket a járdán főző vendéglátósok, majd megdobálták őket étellel. Ki kellett hívni a rendőrséget, csak akkor nyugodtak meg a kedélyek.

Nem lehet a járdán főzni! Elfogadhatatlan, hogy letesznek egy linóleumot, és azt hiszik: ezzel már berendeztek egy konyhát. A szülőket is figyelmeztettük, ők mégis vásároltak ilyen körülmények között élelmet a gyerekeiknek, azzal érveltek, hogy nyáron otthon sem főznek csukott ablakkal. (…) A nem megfelelő körülmények között tartott sertéshús azonban egy mérgező bomba” – hívta fel a figyelmet az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top