nlc.hu
Aktuális
Hörcher László balhéja

Hörcher László a Konyhafőnökben is feltűnik, persze itt is törve-zúzva

Balhés viselkedésével most a séfek elé lép.

Az X-Faktor legutóbbi évadában Puskás Peti felhívta Rácz Jenőt, hogy Hörchert beajánlja A Konyhafőnökbe. A férfi kapott az alkalmon, pedig állítása szerint semmi köze a főzéshez.

„Bevallom, egyáltalán nem tudok főzni, még a rántotta se megy, de úgy voltam vele, próba szerencse. Ha már Peti elintézte nekem, jöttem, és természetesen a nevemhez fűződő, A koponyát kúró denevér című alkotásomat is pólómon viseltem, sőt, Peti is elkísért ugyanilyen pólóban” – mesélte a Blikknek László, aki azt állítja, hogy civilben békés ember.

Hörcher László

Hörcher László (Fotó: RTL )

„Számomra ezek a szereplések arra jók, hogy marketingeljem magam, és kicsit kiéljem az őrült énemet. Nem kell ezt annyira komolyan venni, mint azt néhány kommentelő és a családom teszi. Sok rokonom azért fordult el tőlem, mert polgárpukkasztó vagyok a médiában. Én viszont szeretek szerepelni, nem bánnám, ha kicsit híresebb lennék” – magyarázta a festőként is dolgozó Hörcher a lapnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top