nlc.hu
Sztárok
Berki Mazsi külseje megváltozott

„Legalább öt hasonló kinézetű hölgyet tudnék említeni” – Berki Mazsi szinte felismerhetetlen új fotóján

Követői nem bírták szó nélkül hagyni a változást.

Berki Mazsi mögött tagadhatatlanul is nehéz másfél év áll, miután elvesztette férjét, Berki Krisztiánt. Az özvegy igyekezett keveset mutatni a gyászból, leginkább kislánya, Emma miatt. Az élet azonban kegyes volt hozzá, hiszen hamar rátalált a szerelem és új partnere nem csak neki csal mosolyt az arcára, de a kis Emmával is úgy viselkedik, mint egy pótapuka. Mazsi éppen ezért az elmúlt hónapokban kivirágzott. Rengeteget sportol, amitől csodás alakja lett és a szépítkezést sem szorítja háttérbe. A minap megosztotta követőivel, milyen lett az új póthaja, de a legtöbben inkább azt tették szóvá, hogy szinte már a felismerhetetlenségig műttette magát. Mazsi a kommentszekcióban leírta, miért változott ennyit. 

Berki Mazsi

Fotó: TV2

„Nagyon csinos, jól áll. Viszont a régi Mazsi nekem jobban tetszett. Legalább öt hasonló kinézetű hölgyet tudnék most itt megemlíteni, akik műszájjal, műmellel, s póthajjal hódítanak, és gyakorlatilag ugyanúgy néznek ki, mint most Te. Az »érték« nem itt kezdődik, te ezektől sokkal különb ember vagy!” – írta az egyik követője, majd mások is egyetértettek vele.

„Nagyon szép vagy, de totál felismerhetetlen. Bármi nélkül is szép voltál, a mosolyod öltöztetett. Különleges voltál, egyedi, mint mindenki. Így meg futószalagos.”

„Borzasztó, hogy az összes semmirekellő celebnő arra törekszik, hogy tetőtől talpig ugyanúgy nézzen ki, mint a többiek. Ez ezúttal is összejött.

Mazsi teljesen higgadtan és pozitívan reagált a negatív hozzászólásokra. „Köszönöm! Szeretem az ilyen hozzászólásokat. A szám azért extra itt, mert a képen egynapos, de majd erről is szeretnék nektek egy bővebb posztban mesélni – válaszolta, egy következő megjegyzésben pedig így folytatta. – 5 éve is volt szám és hajam is… A szülés után 1 évvel azonban valóban kés alá feküdtem… Ezzel sok anya egyet tud érteni és bizony ugyanennyien nem. Az elmúlt évben nem igazán meséltem nektek a magánéletemről, hogy min mentem keresztül testileg és lelkileg, de szeptembertől sort kerítek rá, mert tudom, sokan szerettek és valóban kíváncsiak vagytok rám.

Mazsi legújabb fotóját ITT tudod megtekinteni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top