nlc.hu
Trend
Lehet, hogy te sem tudod hogy nézel ki

Lehet, hogy te sem tudod, hogyan nézel ki

Érdekes felvetéseket fogalmaz meg egy tanulmány azzal kapcsolatban, hogy mennyire látjuk reálisan a saját külsőnket.

Egy tanulmány azt állítja: az emberek általában vonzóbbnak látják saját magukat, mint amilyenek igazából. 

„Az érdekes az, hogy az emberek nem igazán tudják, hogyan néznek ki. A kép, amit magadról alkotsz az elmédben, nem egészen ugyanaz, mint ami valójában létezik” – magyarázta a tanulmány társszerzője, Nicholas Epley professzor.

Tükörkép

Illusztráció: Getty Images

A kutatás során fényképeket készítettek a vizsgálatban résztvevők arcáról, majd több különféle változatot retusáltak azokból, melyeken 10-10, majd újabb 10 százalékkal javították fel a külsejüket. Ezt követően arra kérték őket, hogy a képek közül válasszák ki azt, amelyik a valódi, retusálatlan arcukat ábrázolja. A többség ekkor arra a fotóra mutatott rá, melyen 20 százalékkal volt vonzóbb az arca a valóságosnál.

„A résztvevők nagyobb valószínűséggel ismerték fel az arcuk vonzóan feljavított változatát a sajátjuknak” – áll a tanulmányban. 

A kutatók megállapították azt is, hogy nem csak a saját, de a barátaink arcát is hajlamosabbak vagyunk vonzóbbnak látni a valóságosnál. Azonban ha idegenek arcáról van szó, már pontosabban látjuk, hogy igazából hogy néznek ki.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top