nlc.hu
Aktuális
Három nőre is rátámadt egy férfi egy augusztus 20-i rendezvényen

Három nőre is rátámadt egy férfi egy augusztus 20-i rendezvényen

Egyik áldozatát meg is ütötte.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy borsodi kisvárosban tartott augusztus 20-i rendezvényen – trágár kifejezések használata mellett – megragadott és fogdosni kezdett egy nőt, majd a földre húzva megpróbálta alsóruházatát levenni. A segélykiáltásokat észlelték a vele egy társaságban lévők, odasiettek, így a gyanúsított távozott a helyszínről.

Az illető néhány perccel később két másik nőhöz ment oda, egyikőjüket simogatni kezdte, majd a másik sértettet – miután az rászólt a férfira és nem hagyta magát megcsókolni – egy alkalommal ököllel megütötte, melynek következtében a nő feje a kerítésnek ütődött. A férfi ekkor megpróbálta a ruházatát felhúzni, de a közelben lévők ugyanis észlelték ezt, így ismét elszaladt a helyszínről.  

Amennyiben az eljárás során bebizonyosodik, hogy a férfi valóban elkövette a fent írtakat, akkor szexuális erőszak bűntettének kísérletével, garázdaság bűntettével, könnyű testi sértéssel és szeméremsértés vétségével is vádolhatják.

Rendőr bilinccsel

Fotó: Pixabay

A bíróság szerint a kiszabható büntetés tartama miatt, valamint tekintettel arra, hogy a férfi külföldi állampolgár lévén csupán ideiglenesen, munkavállalás céljából tartózkodik Magyarországon, fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Úgy vélik emellett, tartani kell attól, hogy szabadlábon hagyása a bizonyítást veszélyeztetné, illetve alappal lehet következtetést levonni a bűnismétlés lehetőségére is. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top