Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy bárki tudja, lássa, a női orgazmus nem olyan “látványos”, nem jár együtt olyan könnyen megfigyelhető, fiziológiai kísérőjelenségekkel, mint a férfi esetében.
Izgalmas azzal is szembesülni a szakemberek kutatásaiban (pl. Szilágyi V.: Elméletek a női orgazmusról), miszerint társadalmi és ideológiai okok is nehezítették a női orgazmus tanulmányozását, így annak megismerését, elfogadását. Egy patriarchális társadalomban a nő, s ezzel együtt a női szexualitás alárendelt jelentőségű. Például a viktoriánus korszakban a nőket saját szexuális igényeik, reagálókészségük elfojtására nevelték.
Később vita kezdődött a vaginális orgazmus állítólagos felsőbbrendűségéről is. A különböző vizsgálatokból (Kinsey, 1953. vagy Masters és Johnson, 1966.) kiderült, hogy minden orgazmus egyenértékű lehet, függetlenül az ingerlés helyétől és módjától. A közösülés közbeni orgazmus is a csikló közvetett ingerlésének köszönhető, hiszen a hüvelyben igen kevés az idegvégződés. Fontos megállapítás volt az is, mely szerint semmilyen különbséget nem lehet kimutatni az érettség, nőiesség vagy a lelki egészség terén az orgazmust közösüléssel, vagy a csikló direkt ingerlésével átélő nők között.
Kinsey állapította meg azt is, hogy a szexuális tevékenységek közül a maszturbáció az, amelyben a nők leggyakrabban kielégülnek. Az orgazmuskészség kialakításának másik nagy lehetősége a petting. Kinsey szerint a nők 24%-a petting során jutott először orgazmushoz.
Az orgazmushiány a nők átlag 20-30%-ánál fordul elő.
Masters és Johnson volt az a tudóspáros, akik leírták, hogy a szexuális reakcióciklus négy szakaszra tagolható. Hogy mi is ez a négy szakasz? Tudd meg a Nőfejlesztő blogról!