A 23 éves kansasi lány, Celeste és 21 éves Los Angeles-i szerelme, Sebastian mindössze hét hónapja alkotnak egy párt, ennek ellenére már most úgy érzik, hogy egy életre megtalálták társukat a másikban. „A környezetemben senki sem érti meg úgy, mi történik velem, mi zajlik bennem, mint ő” – meséli Sebastian abban a döbbenetesen őszinte portréinterjúban, amit Mark Laita fotóriporter készített velük.
A Soft White Underbelly videócsatornára feltöltött több mint félórás beszélgetésből kiderült, a két fiatal meglehetősen hányattatott gyerekkor után talált menedéket először a legkülönbözőbb tudatmódosító szerekben, aztán hét hónappal később pedig egymásban. Mindketten tíz évnél is régebben élnek szerekkel (most épp fentanilt használnak), többször voltak közvetlen életveszélyben túladagolás miatt, és az is közös bennük, hogy mindkettejük legnagyobb vágya, hogy egyszer végleg letegyék a szert.
Mi az a fentanil?
A fentanil a heroinhoz hasonló, opioid tartalmú anyag, de felépítése és szerkezete eltér tőle. Míg a heroin alapanyaga az ópiumból kinyerhető morfin, a fentanil teljesen szintetikus szer: nem ópiumból, hanem vegyi anyagokból készül, de pontosan ugyanott hat az agyban, mint a heroin. A két szer közti legfontosabb különbség, hogy a fentanil százszor erősebb anyag, mint a morfin, és ötvenszer, mint a heroin.
A fentanil kezdetben kizárólag szigorúan szabályozott gyógyszerként volt elérhető: rákbetegek fájdalmát csillapították vele, de fentanilt kaptak a műtétből lábadozók és azok a krónikus betegek is, akiknél más opioidokkal szemben már tolerancia alakult ki.
„Mintha az lett volna megírva, hogy drogozzak”
A két fiatal között Celeste valamivel szívesebben idézi fel az egyébként igencsak „rögös” gyerekkorát. Az interjúban hosszan mesél vérszerinti édesanyjáról, aki még jóval a születése előtt kapott rá a fájdalomcsillapítókra. A fiatal lány azt mondja, édesanyja a terhesség alatt igyekezett tiszta maradni, de a szülés után végérvényesen visszaesett. Egy idő után annyira rossz állapotba került, hogy el is vették tőle az akkor már 4 éves Celeste-et.
„Mivel az örökbefogadó szüleim a vérszerinti szüleim családjából kerültek ki, nem szűnt meg vele minden kapcsolatom, igaz, sok köszönet ebben a kapcsolatban nem volt. Anyám időről időre kegyetlen, gonosz dolgokat vágott a fejemhez, lelkileg bántalmazott, de igazán sosem tudtam rá haragudni. Tudom, hogy ezek a dolgok a saját, fel nem dolgozott traumáiból erednek” – magyarázta Celeste, aki részben talán pont a hányattatott gyerekkora miatt talált vigaszt a tudatmódosítókban. 12 éves volt, mikor először kapott opioid tartalmú fájdalomcsillapítót – az édesanyjától. „Nem azt akarta, hogy betépjek, csak a krónikus fájdalmaimat próbálta csillapítani, ami születésem óta pokollá tette az életem.” Celeste felidézi, hogy gyerekként szülei orvostól-orvosig hurcolták szűnni nem akaró hasfájásai és ízületi fájdalmai miatt. „Egyik évben annyit hiányoztam, hogy kis híján eltanácsoltak az iskolából.”
Celeste és Sebastian fél élete a drog rabságában telt. (Fotó: Soft White Underbelly / Facebook / Screenshot
Nem sokkal ezután kapta az első tablettát, az élményre pedig a mai napig kristálytisztán emlékszik.
„Sosem fogom elfelejteni milyen volt. Persze, akkor még kicsi voltam, nem tudtam, mi történik velem. Kellett 3-4 alkalom, mire rájöttem, hogy amit érzek, a tabletta miatt érzem.”
És innentől kezdve nem volt megállás. Marihuána, kokain, heroin, fentanil…Celeste szinte mindent kipróbált, a tablettákat elmondása szerint sokszor az édesanyjától lopta.
„Apámnak fogalma sem volt mi történik velem. De anyám pontosan tudta. Sokszor ő maga adta nekem a pirulát – nem tudva, hogy rendszeresen rájárok a készletére.” A fiatal lány tavaly szeptember óta Los Angelesben él, csak elvétve látogat haza. Időről-időre vállal munkát, de most épp munkanélküli, barátjával, Sebastiannal az utcán élnek.
1 millió áldozata is lehet már az amerikai opioidkrízisnek
Az opioid-válság kezdete nagyjából az 1990-es évek végén kezdődött akkor, mikor a gyógyszeripar és az egészségügy szélesebb körben is hozzáférhetővé tette a nagy függőséget okozó, opiát tartalmú fájdalomcsillapítókat. Az elmúlt években a legtöbb túladagolásos haláleset a szintetikus opioidhoz, a fentanilhoz és annak származékaihoz köthető.
Míg 2013-ig egyfajta javuló tendencia volt megfigyelhető, azóta – elsősorban a Covid-járvány miatt – újra romlik a helyzet. Hogy mennyire, azt jól érzékelteti, hogy a 15 és 24 év közötti fiatalok körében 2020-ra 49 százalékkal nőtt a túladagolás miatti halálesetek száma – írja a fentanilról szóló cikkében a 444.
„Soha nem értett meg senki”
A 21 éves Sebastian mindig is Los Angelesben élt. Édesapját korán elveszítette, édesanyja pedig – aki a tragédia után egyedül maradt gyerekeivel – sosem heverte ki a veszteséget. „Inni és drogozni kezdett, szóval ma már azt mondom, jobban jártunk volna, ha lemond rólunk” – vallja be a fiú, aki biztos abban, hogy a gyerekkorában elszenvedett traumák nagyban befolyásolták azt, milyen ember most.
„Anyám elhanyagolt, ráadásul rendszeresen bántalmazott minket. Én még egész jól jártam, nekem csak a testemet borították kék-zöld foltok, de a húgom… Ő sokkal többet szenvedett…Volt, hogy anyánk hosszú órákra a fürdőszobába zárta. Most, hogy idősebb vagyok, már tudom, hogy ez nagyon nem volt oké, de akkor csak nem értettem, mi történik velünk.”
Sebastian, aki nehezen beszél a gyerekkorában átéltekről, azt még elárulta a riporternek, hogy 16 évesen javítóintézetbe került, mert életveszélyesen megsebesítette anyja élettársát, 17 évesen pedig hajléktalan lett – édesanyja egyszerűen kidobta őt az addigi otthonából. „Mindig többször kerültem bajba, mint a kortársaim, és mindezt azért, mert úgy éreztem, a világon senki, de tényleg senki nem ért meg.”
Ketten a fentanil ellen
Mióta együtt vannak, a szerelmespár hatalmas érzelmi magasságokat és mélységeket járt meg együtt. Celeste elmeséli, hogy élete talán legvarázslatosabb pillanata volt, mikor kapcsolatuk első hetében elmentek Santa Monicába és felültek az óriáskerékre. Sebastiannak ezzel szemben a tavalyi karácsony a legmaradóbb emléke, mikor már egy párként látogattak haza Celeste szüleihez, ahol a lány a viták miatt túladagolta magát és végül Sebastian hozta vissza az életbe.
A fiatalok remélik, hogy egy nap megszabadulhatnak a függőségüktől. (Fotó: Soft White Underbelly / Facebook / Screenshot)
„Mióta együtt vagyunk, már többször nekifutottunk a leszokásnak. Együtt is. Külön-külön is, de mindig visszaestünk” – ismeri el Sebastian. „Borzasztóan nem mindegy, milyen az az elvonó” – teszi hozzá Celeste. „A legutolsó alkalom nekem rémálomba illő volt. Nem elég, hogy az első perctől elvették a telefonomat és nem beszélhettem a világon senkivel, de ráadásul olyan szereket kaptam az elvonási tünetekre, amiktől elvesztettem a kisbabánkat, aki miatt az egész leszokást elkezdtem.”
A fiatalok a sikertelen próbálkozások ellenére optimisták. Kisbabájuk elvesztése után minden erejükkel azon vannak, hogy saját lakásuk legyen, ahol tiszta lappal indulhatnak.
„Vágyunk a drogok nélküli életre. Sőt! Kétségbeesetten le akarunk szokni. Ha valakik, mi pontosan tudjuk, hogy egyáltalán nem poén így élni, ahogy mi élünk.”
