
16 éve ért véget a Szívek szállodája, és az Egy év az életünkből névre keresztelt folytatás is 7 éve debütált a Netflixen. Ennek ellenére a Gilmore lányokról szóló sorozat sokunk életének a mai napig szerves része. A TikToknak köszönhetően talán még nagyobb trend lett, hogy az ősz közeledtével újra visszatérünk Stars Hollow-ba. Ugyan egyelőre még hét ágra süt a Nap, és nagyon is nyári hangulat van, a naptár szerint már bőven indulhat az újrázás. Ezredjére is átéljük annak örömét, hogy Rory bekerült a Chiltonra és a Yale-re, együtt szenvedünk Luke-kal, amiért Lorelai évekig csak barátként tekint rá, és ismét hűséget fogadunk a kedvenc pasink csapatának. (Egyébként a #teamJess az egyetlen helyes válasz, egyelőre nem fogadunk kérdéseket.)
Szóval lehet, hogy Stars Hollow lakói évről évre beköszönnek hozzánk, az őket alakító színészek nem. A szereplőket konzerválta a sorozat, úgy élnek az emlékeinkben, mint ahogy a legtöbbször látjuk őket. Persze, közülük néhányan azért a mai napig fel-felbukkannak a tévéképernyőn (mint Alexis Bledel) vagy a mozivásznon (elsősorban Melissa McCarthy). De legtöbbjükről fogalmunk sincs, hogy festenek manapság. Ennek megoldására készült az alábbi galéria, amiből megtudhatod, hol vannak most a Szívek szállodája szereplői.



