nlc.hu
Sztárok
Pap Dorci párkeresése

Pap Dorci vágyik egy társra, de az interneten nem ismerkedne

A Zsákbamacska háziasszonya akárkivel nem jönne össze.

Pap Dorci egy jó ideje szingli. Bár szeretne egy társat, abban biztos, hogy a számára megfelelő partnert nem az interneten fogja megtalálni. A szíve azonban nyitott a boldogságra, tehát ha jönne valaki, nem fog nemet mondani. 

„Az interneten soha nem ismerkednék, nem az én világom. Persze, kapok üzeneteket férfiaktól a közösségi oldalaimon, ám ezeket nem igazán van időm elolvasni. Inkább a klasszikus ismerkedési formákban hiszek, hiszen soha nem lehet tudni, ki van a profil mögött” – fogalmazott Dorci, majd hozzátette, hogy most a karrierjére is szeretne fókuszálni.

Pap Dorci

Pap Dorci (Fotó: Trenka Attila)

„Most jó, hogy kicsit nyugalmasabb időszakot élhettem át, de természetesen továbbra is nyitott vagyok a tévében való szereplésre, ha olyan műsorötlettel keresnek meg, amiben szívesen szerepelnék. Emellett a táncot is mindenképpen szeretném folytatni, hiszen a Dancing with the Stars életem egyik legnagyobb élménye volt” – mondta a híresség, aki korábban alaposan kiakadt a magánéletéről terjedő pletykákra

De kik jöhetnek szóba?

A 20 esztendős Pap Dorci nem hajlandó 25 év alatti pasival randizni, erre pedig a Zsákbamacska egyik adásában derült fény. Dorci korábban az Exatlon egyik szerkesztőjével volt együtt, a verseny egy másik szereplőjével, Esztergályos Patrikkal pedig tavaly, a Dancing with the Stars alatt szakítottak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top