nlc.hu
Életmód
A Nagy Ő műsora

A Nagy Ő: Vivien elmondta Jákob Zoltánnak, hogy egy másik férfi is érdekli

A lány két férfi között őrlődik.

A Nagy Ő legutóbbi adásában a lányok lehetőséget kaptak, hogy két “versenyzőt” kiszavazzanak maguk közül: Virágra és Vivienre esett a választásuk, akik ezután autóba is ültek. Bár sokan azt hitték, hogy kiesnek, nem erről volt szó. A sofőr Jákob Zoltánhoz vitte őket, aki mindkét lánnyal négyszemközt beszélgetett. A beszélgetés egy pontján Vivien elmondta, hogy nagyon pozitív és lehengerlő személyiségként gondol Zoltánra, ám azt el kell mondania, hogy a műsorba való beköltözése előtt egy másik férfihoz is közel került.

„Eléggé megfogott. De amikor megláttalak téged tegnap, akkor azt éreztem, hogy wow. Egyszerűen akkora gondban vagyok és őrlődőm. Nem tudom, mit csináljak” – mondta Vivien, amire Zoltán a következőképp reagált. 

„Én a te helyedben ezt nem mondtam volna el akkor, ha az a másik nem érdekelne nagyon. Neked kell döntened, mert azt látom, érdekel ő is. (…) Nekem ez a történet kicsit sántít. Ha én azt feltételezem, hogy te egyszer találkoztál ezzel a valakivel, akkor nem hiszem, hogy annyira megérinthetett, hogy így meggondold magad. Szóval valami más is történhetett, ha pedig valami más is történt, akkor nem voltál őszinte.” 

Vivien

Vivien a Nagy Ő-ben. (Fotó: TV2)

Hogy mit válaszolt erre Vivien, az a mai adásból kiderül. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top