nlc.hu
Család
Körhintából kirepülő mobiltelefon

Körhintából kirepülő mobiltelefon talált fejen egy nőt, kórházba szállították

Lehet, élőzni akartak a TikTokra.

Sokkoló történetről számolt be a Borsnak az Esztergom határán, Párkányon élő L. Gábor. A Hagyományos Simon-Júda napi vásáron felesége fejét eltalálta egy, a körhintából kirepülő mobiltelefon.

„A párom és a kislányunk a vásárban készültek hintázni, de még az egyik ismerőst meg akarták keresni. El is indultak lefelé és a nagy nézelődésben baleset érte őket. Épp az egyik óriási búcsús játék mellett mentek el, amikor a párom egy ütést érzett a fején. Nagyon megijedt, hirtelen azt sem tudta, mi történt vele.”

A feleségéhez idegenek siettek, akkor látták, hogy dől a vér a fejéből. Gábor feleségét kórházba szállították a mentők, ugyanis össze kellett varrni a fejét a rajta keletkező 6 centis vágás miatt. A férj is megérkezett a helyszínre, és keresni kezdte a telefon tulajdonosát, aki azonban addigra már elszaladt a helyszínről. „Lehet, hogy véletlen volt, de az is elképzelhető, hogy élőzték magukat a TikTokra… Nem tettünk feljelentést, mert a párom nem szerette volna. A hintások azt mondták, hogy szabály van rá, hogy nem szabad semmit se felvinni a gépekre, de ők nem tehetnek semmit, hiszen nem nézhetnek át mindenkit” – mondja a férfi.

Körhintával rendszeresen történnek balesetek: egy falunapon egy kisfiút ért áramütés körhintázás közben, és persze előfordul, hogy menet közben kettétörik.

körhinta

Fotó: Unsplash

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top