Egy Pest megyei kórház főorvosa és asszisztense ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult eljárás hálapénz elfogadása miatt – írta az MTI.
A nyomozók október 3-án, a munkaidő végén ellenőrizték a főorvost és asszisztensét munkahelyükön. A földszinti rendelő íróasztalában lévő mappából, valamint a doktornő köpenyének zsebében lapuló borítékból bankjegyek kerültek elő.
Az asszisztens asztalán is “árválkodott egy tízezres”.
A helyszínen több mint 230 ezer forintot foglaltak le. Az még tisztázásra vár, hányszor fogadott el – a gyanú szerint – alkalmanként 10-20 ezer forintot betegeitől a főorvos és asszisztense. A két nőt vesztegetés elfogadásával gyanúsítják és egyikük sem tett vallomást. Ellenben panasszal éltek gyanúsításuk ellen és szabadlábon védekezhetnek.