nlc.hu
Életmód
Átveszi a Főváros az Oltalom Egyesület és a MET hajléktalanellátó dolgozóit.

Több száz embert ment meg a fagyhaláltól Budapest önkormányzata

Az Oltalom Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) hajléktalanellátó intézményei közfeladatot látnak el, mégis évtizede packázik velük a jelenlegi kormány.

Átveszi a fővárosi önkormányzat az Iványi Gábor lelkész vezetésével működő Oltalom Egyesület, illetve a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) hajléktalanellátó intézményeinek dolgozóit. Budapest vezetői szerint a jó megoldás az lenne, ha a kormány megállapodna az egyházzal, amíg viszont ez nem történik meg, a fővárosnak kell lépnie az ügyben, különben több száz – főképp beteg – hajléktalan ember kerül utcára télre.

Több száz embert ment meg a fagyhaláltól Budapest önkormányzata

Az Oltalom és a MET a 260 fős Dankó utcai éjjeli menedékhely mellett

ápolási osztályt, átmeneti szállót, nappali melegedőt, női szállót, és egy családokat fogadó intézményt is működtet. Ennyi ember pedig nem kerülhet az utcára, nem maradhat ellátatlanul politikai okok miatt. A közművek biztosításán túl a legfontosabb feladat jelenleg a dolgozók megtartása, akik augusztus óta egyébként sem túl magas fizetésüknek csupán töredékét kapják meg – írja a Népszava. Azért, hogy ezek az emberek ne keressenek másik munkahelyet, november elsejétől

a főváros átveszi az intézmények dolgozóit, fizeti a béreket és a járulékokat is.

Ezt Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes jelentette be, egy csütörtöki háttér-beszélgetésen. Az intézkedés várhatóan 70 dolgozót érint, havi több tízmilliós kiadással jár. Az átvett dolgozók munkáltatója a főváros hajléktalanellátó szervezete, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) lesz. Valószínűleg ők látják majd el a szakmai felügyeletet is. Az előterjesztésről jövő héten dönt a Fővárosi Közgyűlés. Ha a főváros most nem lépne, akkor a Dankó utcai hajléktalanszálló bezárásával

több mint kétszáz hajléktalan kerülne az utcára,

akik zömében többféle betegséggel, alkoholproblémával, egyéb függőséggel küzdenek. Iványiék két vidéki oktatási intézményének működése már így is ellehetetlenült. Ez kapacitás problémát okozna és évtizedes visszalépést jelentene a fővárosi hajléktalan ellátásban. A kormány elvonásai miatt utcára kerülő hajléktalanok látványát a jelenlegi kormánypárt minden bizonnyal kihasználná önkormányzati választási kampányukban – ahogyan eddig is tették.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top